A hangulatok királynője

Nem vezet oda út, valahol a szántóföldek között van, egy facsoport rejti. Azért autóval valamennyire megközelíthető a földutakon, aztán rád van bízva, érzésre... de ha keresed, meg fogod találni. Ha már 100 méterre megközelítetted a facsoportot, egyre jobban kikukucskál a lombok közül, hogy ki is jár errefelé megint? Ez nem egy középkori romtemplom, ez az 1800-as évek második felében épült kápolna, de, hogy így magára maradt, hát csendesen pusztul a többi rommal együtt. Vagy beszél hozzád, ha beférkőzöl a falai közé. Csak vigyázva, óvatosan, be ne szakadjon a lábad alatt a föld. Kívül-belül nővények lakják, meg talán állatkák is, őszinte, becsületes hívők sokadalma. Szép ez a pusztulás, méltóságos, és talán hagyni is kéne ezt így tovább. Gondolkodtam, hogy rendbehozni? Milliárdokért? Hogy legyen egy újabb bezárt kápolna a semmi közepén, ahol hiába dörömbölsz bebocsájtásért? Hát inkább ez a szépséges, békés halál. Más dolog, hogy ez nem egy "családi" kirándulóhely, rohangászó kutyákkal, ordítozó gyerekekkel, dolgukat a bokrokban végző vagy szemetet szétdobáló piknikezőkkel. Ez egy csendes találkozás, a Nap és a szél, a felhők, és a haldokló rom maga. Meg én egyedül.