Kiváló
2016. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. június 28.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ballagásomra kaptam a szüleimtől ezt a Wellness hétvégét, amit a barátommal töltöttem el május 27-29-ig. Már az első benyomás nagyon jól sikerült, mindenki mosolygós volt, és mindent elmagyaráztak részletesen, valamit elmutogatták, hogy mit merre találunk. A pincérek nagyon aranyosak és figyelmesek voltak, az egyik pincérnő kávénál megkérdezte, hogy hányas szobából jöttünk, utána már el sem kellett mondanunk, mert mindig tudta, hogy mi melyik szobához tartozunk :D Az ételek nagyon sokfélék és finomak, a koktélok pedig nagyon mutatósak és ízletesek voltak. Nagyon tetszett, hogy a medencét körbejárják a pincérek, és mindenkit megkérdeznek, hogy hozhatnak-e valami hűsítőt. A Wellness részleg nagyon jó, és a kert is gyönyörű. A szoba felszereltsége nagyon tetszik, a fürdőig pedig odáig voltam. A klíma, hűtő, Smart Tv, hajszárító nagyon praktikus, az pedig külön tetszett, hogy a zuhanysapka mellett még vatta, fülpiszkáló és körömreszelő is megtalálható volt. Az ágy pedig hihetetlenül kényelmes volt. Nagy előnye, hogy csendes helyen fekszik, és a part is pár perc sétára van tőle. Mindenképp visszatérő vendégek leszünk, rég voltam ilyen Hotelben ahol ennyire tiszta és felszerelt minden, illetve ilyen figyelmes és kedves az egész személyzet :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Wellness Hotel Katalin további értékelései
2025.03.23családjával
Jó
![]()
Esőben, hűvös időben érkeztünk a hotelbe, lányunk családostól és mi ketten a férjemmel. Ez azt is jelentette, hogy vegyes korosztály alkotta a mi kis csoportunkat, Negyvenes szülők, két fú, 7 és 9 évesek, valamint két hetvenes nagyszülő. Ezt csak azért írom le, mert nagyon tetszett, hogy a...
2024.05.19a párjával
Kiváló
![]()
Május közepén tőltöttünk 4 éjszakát a szállodában!Igen szép szoba, új fűrdőszoba, nagy erkély állt a rendelkezésünkre!Rendkívül tiszta szálloda csodálatos parkosítással,kiválló parkolási lehetőséggel!Félpanziós ellátás tökéletes és ízletes volt!ellness megfelelő,családbarát így a víz mindenütt...
2023.05.12gyerekekkel
Kiváló
![]()
Az elmúlt 7 évben már nem nyaraltunk a hotelban. Nagy változások lettek mindenki számára jó irányban Májusban újra szeretünk volna foglalni itt , a ár érték arányban jó is lett volna csak lett egy kis bibi a történetben szerettünk volna érvényesiteni a kedvezményünket amit 5-6 alkalomal itt...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Villa Panoráma Gyenesdiás
54.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől ellátás nélkül
37.080 Ft / 2 fő / éjtől bőv. félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
83.657 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval