Gyenge
2014. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 29.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Esküvői vacsoránk és lakodalmunk színhelyéül választottuk férjemmel a Bagoly Fogadót. Megbántuk!
A környezet gyönyörű, de sajnos ezen kívül más pozitívumot nem tudok mondani. Már az egyeztetések során furcsa volt, hogy mindig más ember válaszolt az email üzeneteimre (mindig az előző email-ket folytatva írtam, válaszoltam, tettem fel kérdéseket a fogadónak, hogy biztosan tudják, miről is van szó). Nehéz volt követni, hogy ki is foglalkozik ott a mi esküvőnkkel. Emiatt többször lementünk személyesen is megbeszélni minden apró részletet. Úgy látszik, hiába volt.
A dekorosok másfél órával később kezdhették el a fogadósok miatt a díszítést, amit így, épphogy be tudtak fejezni a vendégek érkezéséig.
A férjem szüleit koszos szoba, bevetetlen ágy, használt ágynemű fogadta megérkezésükkor.
A babaágyas szobát nem annak adták, akinek kellett volna.
A pezsgős koccintásnál, miután elfogytak a pezsgővel töltött poharak és még voltak vendégek pezsgő nélkül, a fogadósok alig akartak utántölteni és őket is kiszolgálni.
A vendégek kértek 3 korsó sört, kaptak 2-t.
Ha elfogyott egy-egy asztalról az üdítő, nem pótolták. (Hozzátenném, hogy éjfélig korlátlan italfogyasztás járt.)
Az esküvői tortához járó ajándék tűzijáték pedig valamilyen okból kifolyólag, nem került fel a tortára.
Az egyik pincér minősíthetetlen hangnemben beszélt velünk a vacsora alatt és reggel is.
Reggel felszámoltak 30 adag reggelit, amit mi nem kértünk. Ennek ellenére minden vendéggel még külön-külön is kifizettették a kávéjukat. (Ha már a férjemmel mégis kifizettük a reggelit, úgy gondolom, abba beletartozik a kávé is…)
Azt gondolom, hogy egy 49 fős násznép nem egy hatalmas tömeg, akiket olyan nehéz lett volna kedvesen kiszolgálni, szép, tiszta szobával várni. A vendégek is aranyosak voltak, nem érdemelték meg azt az unott és lekezelő hangnemet, amit feléjük közvetítettek.
Őszintén sajnálom, hogy ilyen tapasztalatokkal jöttünk el onnét. Bíztunk ebben a helyben, de csalódtunk. Nem ajánlom senkinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Bagoly Fogadó további értékelései
2021.09.09egyedül
Szörnyű
![]()
A vendéglátás ellentéte ez a hely. A dolgozók kedvetlenek, a szoba lelakott és ódon, a reggeli idő előtt be lett szedve, így aki nem az elején érkezett, az koppant. Persze kérésre összedobtak egy nagyjából egy kisétkű gyereknek elég adagot, mindezt 2 ezer forintért. Csak is az elhelyezkedése és...
2019.09.14gyerekekkel
Szörnyű
![]()
Adva van egy jó kis baráti társaság, összeszokott, többször együtt utazós. A csapatban három gyerkőc, 11,10 és 5 évesek. Az évek alatt sok sok helyen jártunk már, több wellnes szállodát próbáltunk. Gondoltuk nyár végén még egyet csavargunk együtt. Egy pest megyei tóparti fogadóra esett a...
2019.04.18gyerekekkel
Szörnyű
![]()
Egy hétvégi kikapcsolódásra vittem el két kis unokámat a fogadóba, abban a reményben, hogy lubickolhatnak. 2 email, 2 telefonos egyeztetés után, /JELEZTEM, HOGY 2 KICSI GYEREKKEL ÉRKEZEM/ Péntek este fürödhetünk, de másnap reggel már az ajtóban közölték velem, nem fürödhetnek a kicsik, mert mi...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
42.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
167.790 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval