Nagyon szép

Főtértájt mászkálván Gyöngyösön, láttam ám, hogy a nagytemplom oldalajtaja nyitva, olykor ki-be sétálnak rajta, több se kellett, én is bepróbálkoztam. Szerencsére nem volt szertartás, bátran körbenézelődhettem, kerülve a szentély közepét, mivel azt valaki éppen takarította. Itt-ott elácsorogtam kissé, magamba szálltam, fényképezgettem a belső teret, meg az apróbb részleteket. Aztán, ahogy körbeértem, találkoztam a helyi fődolgozóval is, aki egy kivilágított gyóntatófülke előtt várta a kuncsaftokat vagy beszélgetőpartnereket. Emberünk nem állta meg, hogy egy metszően éles, talán gúnyos megjegyzéssel ne kommentálja a tevékenységemet, valami ilyent mondott, hogy remélem, aztán részletesen dokumentálta a templom berendezését... én meg nem vettem rossznéven, inkább beszédbe elegyedtem vele, mondtam, hogy a ronda kincstárukban annyira tilos fényképezni, merem remélni, hogy Jézus publikus, mindenkinek nyitvaálló házában meg szabad. Hát kihasználtam ezt, a szépség mindenkié. Na, erre, hogy levertük egymáson az első csörtét, kellemesen szóba is elegyedtünk, hogy hol s miként kirándulgatok éppen a környéken, hol mit láttam, szót ejtettünk a mátrafüredi templomról meg a gyöngyössolymosiról is, és hát jó emberi kapcsolati csápok keletkeztek közben. Na, hát így gyóntam én ott állva, fülkén kívül, ő meg a teljes ügyfélszolgálati göncében hallgatta ezt. Egyébként meg azt is mondta, hogy a templom egész nap nyitva van, van templomőr, tessék másnak is nyugodtan próbálkozni, és meg olyan szépnek és szerethetőnek találtam a templomot, hogy le is ötösöztem ízibe.