Még egy Wenckheim kastély

Igazabbat szólunk, ha Wenckheim-Almásy kastélynak nevezzük, a főúri családok sokszor keresztbe házasodtak, elszegényedtek, eladtak, vettek kastélyokat, innen a több nevű kastélyok magyarázata. A kastély története hosszú lenne, nem is cél itt a nyers lexikális (valahonnan kimásolt) tudás, inkább az, hogy milyen most, és miért menjünk el oda? Abban a szerencsés helyzetben lennék, hogy többször is jártam már itt, még családostól is, most meg az őszinte érdeklődő öregember képében, aki a múltat vadássza. Egy hete történt talán, ácsorgok a küszöbön, olvasom a kiírást, hogy mikor hogy, egy hölgy meg bentről lendülettel kitárja az ajtót, hogy ne szobrozzak ott az ajtó előtt, kerüljek beljebb, azért van... Kiderült, hogy éppen akkor nyitottak, télire zárva volt, és ez az első nyitott tavaszi nap reggele és én vagyok az első tavasztündér. Egyébként rendkívül kedves volt a hölgy, igazi embert találtam alkalmazott helyett, bementünk, végigvitt mindenhol, nem terhelt agyon hülyeségekkel, csak a lényeges információkat adta át, néha rákérdezett, néha megnyugtattam, hogy igen, ezt már tudom, na, de milyen élmény egy intelligens emberrel találkozni, nem? Az ismert Himnusz teremnél kezdtük, a különböző országok himnuszait meg lehet hallgatni fejhallgatókon, meg információkat is nyerhetsz róluk, úgy a magyarról, mint az európairól is, tehát egyteremben szólhat (hál'Istennek) Erkel és Beethoven... még, most, és reméljük, örökké! Hopp, közben kiderült, hogy nagyon is azonos nézeteket vallunk. A himnuszok után képzőművészet, volt mit andalogni itt is, aztán elmentem kicsit önállóan "tájházazni", a további termekben a különféle, itt vagy a környéken élő nemzetiségeknek a jellegzetességeit tekinthettem meg. Szépen berendezett kiállítás, adja, vezeti, kínálja magát. Van vadászterem is a környék vadállományával, ezt nem annyira szeretem.. de aztán megint jött alkalmi "barátnőm" és kivitt a házból, hátramentünk és megnéztük a kápolnát is, amit eddig még sohasem láttam. Körbementünk a kertben, van még egy hosszú folyosó, ahol Európa legszebb gombagyűjteményét nézhettem volna végig, de az időm véges volt, és már a fél napomat itt töltöttem... sajnáltam, hogy elmentem, komolyan. Mennyi mindent otthagy az ember az élete során...