Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vidám hétvége

Aqua Hotel GyulaAqua Hotel Gyula a térképen

2016. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. május 9.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
" Hatos fogattal" megérkeztünk az Aqua Hotelba Gyulára. A recepciónál a szívélyes fogadtatás után lassított tempóban, de nagyon kedvesen felvették adatainkat.E "kis" idő alatt, mi hatan gyermeki kíváncsisággal tekintettünk körbe, s szemünk megakadt a roppant kicsi éttermen. Becihelődtünk a liftbe és kíváncsian vártuk a szobáinkat. Szerencsére a 3 szoba egymás mellett helyezkedett el. A szobába lépve vegyes érzések keringtek bennünk. A mérete, a felszereltsége és a tisztasága számunkra megfelelő volt /nappali, háló, fürdő/, de a szag orrfacsaró. Tömény akna bűz terjengett lakosztályunkban. Csak mi voltunk ilyen "szerencsések", mert a másik 2 szobában tiszta levegő volt.Ezért elhatároztuk, hogy az éjjeli traccspartiknak nem a mi szobánk lesz a helyszíne. Ez a kis apróság /bűz/, mit sem vett el a kedvünkből.Kipakolás után városi sétára indultunk.Megtekintettük Gyula hangulatos belvárosát. A nagy felfedező túránk után éhesen vetettük be magunkat a kicsinek vélt étterembe. Ekkor jött a meglepi.Mivel, tényleg kicsi volt, nem fértünk be, mert a hotel tele volt és mindenki egyszerre lett éhes. A személyzet azonnal segítségünkre sietett és várakozásképp kedvesen invitáltak a bárba, ahol elfogyasztottuk ajándék pezsgőnket. Az ételek ízletesek voltak, a választék megfelelő volt. A szobánk "friss" levegőjéről tájékoztattuk a személyzetet, akik kedvesen megígérték, hogy intézkednek. A bűzben töltött éjszaka után jött a másnapi meglepi. A finom reggeli után, felbatyuzva vonultunk ajándék belépőnkkel a közeli Várfürdőbe. A kezünkre csatolt beléptető karórával, nagy elánnal indultunk az Aqua Palota részlegébe. Az elektromos beléptető kapunál hiába próbáltuk nyomkodni a leolvasóhoz kicsiny óráinkat, az csak nem akart megnyílni. Tétován álldogáltunk, mire a fürdő dolgozói közölték, hogy ide nem érvényes a belépőnk.Ennek ellenére sok nevetéssel, áztatással, vidáman telt el a napunk. Szobánkba érkezve nagy örömmel tapasztaltuk, hogy nincs akna szag. Pár perc pihenő után megcsapott minket a vacsorára készülő konyha "illata". Nem tudtuk eldönteni. hogy melyik szag a kellemesebb.:-) Az ízletes vacsora elfogyasztása után felfedeztük Gyula éjszakai életét. A hotel remek elhelyezkedése lehetővé tette, hogy 6 gyámoltalan nő is bátran elinduljon az éjszakába. A város több szórakozóhellyel várta vendégeit.Mi egy szuper kávézót,/27 Music Caffe/ választottunk bulink helyszínévé. A hazautazásunk napján megkóstoltuk a 100 éves Cukrászda remekeit. Összegezve, minden kisebb kellemetlenség ellenére fantasztikusan, rengeteg nevetéssel, vidámsággal telt el a 3 nap.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (1)
Aqua Hotel Gyula - Környék

Aqua Hotel további értékelései

2025.01.08gyerekekkel
Kiváló
Nagyszerű két napot töltöttem el a családommal Gyulán, az Aqua Hotelben. A személyzet nagyon kedves, barátságos, segítőkész. Két légterű apartmanban laktunk a 4. emeleten mely nagyon tiszta és tágas volt, kényelmesen elfért a mi 5 tagú családunk. A félpanziós ellátással is teljesen elégedettek...
2025.01.02egyedül
Gyenge
A magunk részéről pár mondatban szeretnénk jellemezni. Úgy gondoltunk, hogy minden generáció számára színvonalas, tartalmas, kényeztető, feltöltődő, pihentető, kikapcsolódást biztosító szolgáltatásban lesz részünk. Szokatlanul hűvösnek éreztük a szálloda hallját, ami egyben étkezőként is...
2025.01.02egyedül
A szállodában az információ közlése nem volt megfelelö. Senki nem tudta a szállodában hogy új év reggelén a reggeli késöbbi idöpontban lesz és igy a szobákból is késöbb lehet kijelentkezni.A megérkezésünk napján 2024 december 29 én este meg volt hírdetve egy retró buli borzalmas volt mindenki...

Az Aqua Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Gyula - Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
34.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Gyula - AquaPalota csomag (min. 2 éj)
AquaPalota csomag
85.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Várfürdő csomag (min. 2 éj)
Várfürdő csomag
80.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Családbarát ajánlat (min. 2 éj)
Családbarát ajánlat
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Gyula - Húsvét (min. 3 éj)
Húsvét
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Gyula - Május 1. (min. 3 éj)
Május 1.
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Gyula - Pünkösd (min. 3 éj)
Pünkösd
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
93.656 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
128.688 Ft / 2 fő / 3 éjtől csodás félpanzióval