Gyenge
2013. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. július 14.Nem ajánlom a helyet másoknak!
2013 Július 9-10-ig tartózkodtunk itt, először és utoljára. Az ételek minősíthetetlenül gyengék és kicsi adagok, pedig nem vagyunk nagy étkűek. Második nap vacsoránál szinte senki nem ette meg a vacsorát, voltak többen akik visszaküldték a pincérrel mert ehetetlenül kemény volt a fokhagymás tarja. A leves egy vicc volt, akkora pohárban hozták ki, hogy a kanál épp, hogy belefért, tartalma nulla, ha porból csinálunk levest az gazdagabb. A légkondis szobából annyi az igaz, hogy légkondi van de inkább fűt mint hűt, tehát kikapcsoltuk és az ablakot nyitottuk ki. A wifi elérés a szobában nem lehetséges, csak a hallban, tehát ez is becsapás. Ennyi pénzért máshol összehasonlíthatatlanul jobb szolgáltatást kaptunk eddig, bárhol jártunk. (A személyzet kedves volt velük semmi probléma nem volt, nem ők tehetnek a fent említett negatívumokról, ők tették a dolgukat becsülettel, tisztességesen.) A város viszont csodálatos, az emberek kedvesek, barátságosak, mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer látogasson el Gyulára, csodaszép, egy kis ékszerdoboza hazánknak, de a szállás kiválasztásánál legyenek körültekintőek ennyi pénzért lehet sokkal jobbat is találni. Nem bántásból írtam le ezeket, hanem azért, hogy a hotel vezetése javítsa ki, orvosolja ezeket a hibákat, mindenki megelégedésére, végül is belőlünk vendégekből élnek, és ha ilyen kiváló elhelyezkedésű hotelt bíztak rájuk, akkor kár elrontani ilyen könnyen orvosolható problémákkal. Inkább legyen egy kicsivel kevesebb profit, de kiegyensúlyozott szobakihasználtság, és vendégelégedettség. Ajánlanám a vezetésnek, hogy kísérje figyelemmel a véleményeket az interneten, és tanuljon belőle.
Attila
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Aqua Hotel további értékelései
2025.01.08gyerekekkel
Kiváló
Nagyszerű két napot töltöttem el a családommal Gyulán, az Aqua Hotelben. A személyzet nagyon kedves, barátságos, segítőkész. Két légterű apartmanban laktunk a 4. emeleten mely nagyon tiszta és tágas volt, kényelmesen elfért a mi 5 tagú családunk. A félpanziós ellátással is teljesen elégedettek...
2025.01.02egyedül
Gyenge
A magunk részéről pár mondatban szeretnénk jellemezni. Úgy gondoltunk, hogy minden generáció számára színvonalas, tartalmas, kényeztető, feltöltődő, pihentető, kikapcsolódást biztosító szolgáltatásban lesz részünk. Szokatlanul hűvösnek éreztük a szálloda hallját, ami egyben étkezőként is...
2025.01.02egyedül
Jó
A szállodában az információ közlése nem volt megfelelö. Senki nem tudta a szállodában hogy új év reggelén a reggeli késöbbi idöpontban lesz és igy a szobákból is késöbb lehet kijelentkezni.A megérkezésünk napján 2024 december 29 én este meg volt hírdetve egy retró buli borzalmas volt mindenki...
Az Aqua Hotel legnépszerűbb csomagjai
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
34.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
AquaPalota csomag
85.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Várfürdő csomag
80.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Családbarát ajánlat
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Május 1.
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Pünkösd
161.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
199.528 Ft / 2 fő / 4 éjtől csodás félpanzióval