Gyenge 2013. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 6.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ujsághirdetés alapján elvileg 50%-os kedvezménnyel jutotttunk hozzá a szobához, de utánaszámolva ez csak 20 %-volt. A recepcióig nem tud eljutni egy mozgáskorlátozott, mert lépcső állja az útját a szálloda előtt. Sőt kerekesszékkel életveszélyes egyedül bejutnia. Ezt csak azért írom, mert állítólag új építésű intézményt már rámpával megközelíthetően kellett volna építeni. Földszinti szobát kaptunk, így a kilátás a belső parkolóra volt. A fürdőszobában NINCS akasztó sem a fürdőköpenynek, sem a törölközőnek, hogy a fürdőruhát ne is említsem. Semmi! A szobában sem, csak a szekrénybe lehet ruhát elhelyezni. A TV egy síkban van az ággyal, ki kell fordítani, ebben az esetben viszont rövid az antennadugó, kijön a helyéből, így csak a székből lehet TV-zni. A földszintről csak a recepciót megkerülve lehet megközelíteni a wellnes részt, ami az emeleten van. Kicsi! Kb 5 embernek lehet kényelmes. Nincs úszómedencéje, élménymedencéje, pihenője. Minden egy helyen egy-két lépésre. Kültéri része sincs, így nyáron elég meleg a wellnes rész, igaz, nem is fér el 4-5 ágynál több itt. Az ételt úgy szállítják ki, tudom, mivel minden az ablakunk előtt történt. Nincs konyhája. Kb. 3 féle étel közül lehet választani, a később étkezők a maradékot kapják hidegen. Egyedül a látványtervező érdemel dícséretet. Legújabb típusú fényforrások, hangulatvilágítás a szobában "ágy alatti " fényforrások. Tapasztalataim alapján többet vártam egy 4 csillagos wellnes szállodától!
Nagyon szép és jó volt a szállás , egyetlen megjegyzésem van / ha lehet / a zuhanyzó nagyon csúszott oda nem ártana egy gumiszőnyeg,/ kapaszkodnunk kellet. (82 évesen a legsze3bb és legjobb helyen voltunk. Köszönjük szépen. Mindenkinek ajánlani tudom ./Egyetlen baj , hogy nem mehetek ...talán...
Már több alkalommal jártunk itt családommal. Kitűnő szobák, remek ellátás, finom ételek, központi elhelyezkedés. Családoknak ajánlom a 2 szobából álló családi szobát. Külön minden kényelemmel rendelkező hálószoba, egy fürdőszobával. A szálloda egy csendes utcában található. Minden közel van a...
Alapvetően jó volt a szoba megfelelő volt ami zavaró volt hogy a fürdőszobába a zuhanytálca túl alacsony így zuhanyzáskor rengeteg viz kifolyt sajnos nincs lehetőség a vizes holmik kiteregetésére sem mert nincs terasz legalábbis az utcáranéző szobánkba nem volt a reggeli finom volt bár kicsit...