Kimaxolt nyaralás 1. rész (Még vár a Végvár!)

Az idei nyaralásunk teljesen másképpen alakult, mint az elmúlt években. Mindig fontos, hogy közösen is nyaraljunk s mivel feleségem édesanyja március óta hivatalosan is a „védett korban” van, a karantén után óvatosan nyitottunk. Nem tekintettünk a határon túlra, tengerpart, repülős-, hajós utazás szóba sem kerülhetett. A közös kempingezést sem vállaltuk be a Balatonon. Persze kis hazánkban nem csak mi gondolkodtuk így, ezért számunkra megfelelő paraméterekkel szállást, programokat találni az „utolsó pillanatban” nem volt egyszerű. Egy baráti beszélgetés fordította figyelmünket Gyula városára. Az itt eltöltött majd’ öt nap minket ért hatásait, úgy gondoltam egy sorozatban írom le, hiszen minden napra akadt valami megosztani való.
Az első rész a szállásunkról szól.

Elsőre kijelentem, hogy mi tiszteljük és szeretjük egymást az anyósommal. Mégis, amikor, beléptünk a recepciós hölgy után a gyulai Végvár Apartman, számára foglalt, kétágyas szobájába egy vicc jutott eszembe:
„- Gyönyörű lehetett az őszi Mátrát beutazni! Mit élveztél a legjobban?
- Mit? Az, barátom, hogy az anyósom a csodálatos tájak láttán néha percekre is elnémult.”
Tartozom az előzményekkel. Kis családunkban a nyaralásinkkal kapcsolatos mindene előzetes egyeztetés és a foglaláshoz tartozó teendők a feladatommá váltak. Több weboldalt megnézek, képeket böngészek, értékeléseket olvasok, e-mailezek és az igényeinkhez kialakított „szűrőn” át megszortírozott ajánlatokat mutatom meg a többieknek. Régen csak a feleségemmel, de most már a gyerekekkel is egyeztetünk és így választjuk ki a nekünk megfelelőnek tűnőt. Amikor a családi, közös szilveszterezések is felmerültek, egyértelmű volt, hogy ezeket is én keresem.
Hiába az alaposnak tűnő keresés, sajnos előfordult már, hogy a pénztárcabarátnak tűnő ajánlatokkal mellé nyúltam. Vagy a szoba nem volt olyan, mint a képen (Valószínűleg azért, mert még az rendszerváltás körül készült.) vagy az étkezés nem a várt minőséget tükrözte. (Azóta szállóige lett nálunk:” Van ketchup is!”) Ezek után rájöttünk, hogy bárhova is vessen a Sors, csak rajtunk múlik, hogy hogyan érezzük magunkat. És mi mindig rengeteget nevetünk. Persze a balfogásokat alkalom adtán, többször meghallgathatom a pihenésünk alatt. Szeretetteljes kritikáival anyósom viszi a prímet.
Most is felmerült még az odaúton, hogy mit fog szólni az idei szállásukhoz. Vajon mibe tud „belekötni”? Bár a GPS igen akart segíteni, simán elmentünk elsőre az apartman előtt. Első sorban azért, mert én a beígért rengeteg parkolót kerestem. Másodsorban azért, mert az épület előtti fácskák megnőttek és zöldben pompáztak, eltakarva így a feliratot. Két kör után telefonos segítséget kértünk, így felfedezhettük a kis utcából nyíló kis kaput, bekanyarodtam és máris fékeznem kellett, mert tele volt a parkolócska. Négy autóval.
A hétvége első napján, 35 celsius fokban, két és fél óra autózás után elhagytuk volna a járművet, de egy másfajta karanténba kerültünk. Előttünk karnyújtásnyira a lépcső tetején a szálloda bejárata, s én mégis egy üres helyet keresve pillogtam körbe, a többiek pedig bárkit kerestek, aki megmenthet innen minket. A recepciós hölgy személyesen jött elénk és egy mozdulatával üdvözölőt és parkolót varázsolt. Ezzel a kis kellemetlennek tünő felütéssel léptünk be az épületbe és indultunk el a már említett szoba felé. Mi az emeleten, egy tetőtéri szobában lettük elszállásolva, míg a Mama a földszinten kapott egy saját kuckót. Csuriban volt az ujjam, amíg nyílt az ajtó és vártam a poént. De a csattanó elmaradt. Mint a viccben, anyósom egy szót, vagyis egy rossz szót sem mondott. Sőt! Amit körbenézett elismerően nyilatkozott. Talán most volt először, hogy nem a szállás weboldalán látható fotók voltak feltuningolva, hanem maga a valóság. Kétágyas szoba tv-vel, kis konyharésszel, szekrénnyel, külön wc-vel és zuhanyzós fürdővel. A kényszerszünet pár hónapja alatt, mindent felújítottak. Sőt, tovább bővítik az apartmant, nagy építkezés folytak a telken, szerencsénkre csak hétfőtől. Mivel napunk nagy részét a városban csatangolva töltöttük, így reggel ébredéskor és délután visszaérkezéskor, a szobánk előtti gangról figyelhettük meg, hogy éppen melyik fázisban tartanak a munkálatokat, mivel bővült az épülő wellnes részleg.
Mi egy kinyitható kanapénak köszönhetően négyágyas szobába cuccoltunk be. Akár csak a kempingezésnél a sátorban, itt is egy légtérbe aludhatott az egész család. A fenti szoba kibővített, de nagyobb „tesója” volt a lentinek. Nálunk volt mikró is és egy asztal négy székkel, ahol este nagy römiparty-t tarthattunk. És ami fontos, hiszen nyár van, tetőtér: működő, tiszta LÉG-KON-DI! Az ablakokon található szúnyogháló már csak a hab volt a tortán. Bár számomra szokatlan volt, hogy előre ki kellett mindent fizetni (szállás + reggeli) mégis megnyugodva indultunk el a várost felfedezni és enni. Mosolyogva tértünk este nyugovóra és azt éreztük: Ezaz! Végre sikerült!
Nos ez az érzés minden reggel másfél órára elmúlt. Mivel csak az első étkezésre lehetett befizetni, ami 8-10-ig állt a vendégek rendelkezésére, mi kilencre mentünk le. Mindig imádkoztunk, hogy ne essen az eső, mert a napindító kávéjához csak az udvaron keresztül jut el az ember. Odabent frissen készült étkek és a kávé illata keveredtek/keringtek. Kiválasztottuk helyünket szem előtt tartva a biztonsági előírásokat, még akkor is, ha éppen csak egy házaspár ült a 12 asztal egyikénél. Távol tőlük, de közel a kávégéphez választottuk meg törzshelyüket e pár napra. Bár így az étkekért kellett mászkálnunk, de két pillanat múlva megnyugodtunk, nem leszünk fáradtak a sok gyaloglástól. A két ételmelegítő közül az egyik pihenő fázisban, üresen állt. A másikban negyedrészt rántotta, s vele barátságosan a helyet megosztva sült szalonna melegedett. A másik tálban főtt és sült virslik feküdtek katonás sorban. Választhattunk még a főt tojáson és zöldségeken kívül (paradicsom, paprika, uborka), két fajta édes desszertből (kakaós csiga és lekvárral töltött valami), három fajta kukoricapehelyből, négy fajta felvágottból (párizsi, sonka, szalámi, kolbász), öt féle péksüteményből és hat fajta kenhető dologból (jam, méz, nutella). Ezeket egy úttal, két tányérra rakva az asztalunkhoz tudtuk vinni. Kicsit olyan volt, mint Tom Cruise egyik filmjében, a Holnap határában: mindig előre tudtuk mi következik, de még így sem tudtunk kitérni előle. Bár volt mindig utánpótlás, mégis az volt az érzésünk, ki vannak számolva az adagok. Talán a túlfogyasztás környezetkárosító hatásaira hívták fel így figyelmünket.
A másik oktató célzatú dolgok, az apartman házirendjében volt olvasható: a szemetet magunknak kell kivinni a szelektív gyűjtőhöz. Rendes voltam, így tettem, de később bevallom vissza kellett csempésznem a zsákot, mert újat nem kaptam … igaz nem is kértem.
Bár lehet, hogy a fenti sorokat elolvasva úgy tűnik, csalódtunk, de amikor kikanyarodtunk a már jól ismert kiskapunk, egyszerre mondtuk: „Ide bármikor szívesen visszajönnénk!” Köszönjük szállásadóinknak ezt a pár napot! Megfogadjuk, hogy visszajövünk, már csak a beígért második alkalmas, 10%-os kedvezmény miatt is.