Néznivaló

Nos, honnan is kezdjem... persze, ha ez ember elmegy valahová, nyilván megnézi a múzeumokat is. Talán az egyik legtöbbet eláruló dolog a vidékről. Számtalan kudarc után óvatosabb leszel, nem hiszel a netnek, hogy mikor van nyitva, mikor nincs, inkább odatelefonálsz időben. Ez biztosítottnak látszott. Hát akkor ugorjunk fejet a múltba itt is. Parkoló van, az épület ütött és kopott, belül nem annyira, mint kívül, tehát főidőben turista benyomul a boltíves kapu alá. Oszt hová, hová, mijáratban? - kérdé a feketeruhás ember, első ránézésre talán túltáplált olasz fasiszta egy történelemkönyvből. Hát instállom, múzeumba, múzeumba... magam volnék az érdeklődő... erre a fazon elég erősen felkiabált a lépcsőn, hogy - *keresztnév*! *keresztnév*! mennek felfelé! Na, én mentem is felfelé a lépcsőn de a megnevezett női keresztnév csak nem került elő. Jöttem-mentem, csoszogtam, zajt csaptam illendően, aztán egyszercsak igen, előkerült valami fedezékből, és bizalmatlanul meginterjuvolt ő is. Gondolom, az alsó fogazata under repair éppen, a fülészeten meg hosszú várólista van, kétszer-háromszor visszakérdezett, én meg tölcsért csináltam a kezemből, mint Zalatnay Sarolta és hatalmasat ordítottam a fülébe. Így hát jól elvoltunk. Kidumáltam a koromat, mutogattam a személyimet, de ha fényképezni akarok, az súlyos pénz lesz ám! Mit csináljunk, hát fizettem. Végül is, itt van az ittjartam közönsége, repesve várja a fotókat. Na, így aztán elengedett kóvályogni, villanyok aztán felkapcsolva, nem tudom, milyen ritkán jár ide látogató, pedig érdekes és érdemes lenne. Na, ha nem jársz, te látogató, akkor mutogatok itt neked is valamit! Itt vannak a fotográfiák, van itt a népi-paraszti emlékektől kezdve minden, a különféle korok mániákusan hadakozó bandáin keresztül egészen Leninig és Rákosiig, szóval tartalmas az anyag, szerintem mindenki számára adna, mondana valamit. Jaj, azt még elfelejtettem mondani a végére, hogy amikor megnéztem a múzeumot, akkor kijöttem a múzeumból és elmentem máshová.