Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény

4
1
értékelés
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
9. helyezett
városi Templom közül
Kategória
Templom
Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény
Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom HajdúböszörményHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény
Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom HajdúböszörményHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény
45 fotó

Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény bemutatkozása

Brankovics István 1485-ös halála után felesége, Angyelika építtette az első görögkeleti templomot amikor Böszörménybe látogatott. A második fatemplom építésére a hajdúk letelepedését követően került sor, ez kárpátaljai stílusú volt. A fatemplom utódját 1892-ben építették. Az épület süllyedni kezdett, ezért 1983-ban felrobbantották a templomhajót.
Tovább olvasom >>

1 vendég értékelése alapján

Kihagyhatatlan
0%
Érdekes
100%
Átlagos
0%
Kihagyható
0%
Időpazarlás
0%
Érdekes

1 vélemény
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Jártál már itt? Írd meg a véleményed!
Ennyire tetszett:
Láttad már a nyereményjátékunkat?Megnézem, nyerni szeretnék!
Népszerű szállások a környéken
Hotel Kamilla Balmazújváros - Basic csomag
Hotel Kamilla Balmazújváros
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Spa ajánlat fürdőbelépővel
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
119.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Aurum Hajdúszoboszló - Aurum napok - teljes előrefizetéssel
Hotel Aurum Hajdúszoboszló
89.094 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval

Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény vélemények

45
1728
2630
56911
Gyémánt fokozatú értékelőOrszágjáró - 891 városban járt márFelfedező - 2829 helyen első értékelőNépszerű író - 318 hasznos szavazat11 évnyi aktív tagságKitartó fotózó - 56911 feltöltött kép
Érdekes 2024. január 28.egyedül járt itt
Bodogán atyával már vagy hatszor-hétszer egyeztettem telefonon, hogy mikor is érkezem Hajdúböszörménybe, és hogyan hatolok be ott az ikonosztázionok barlangjába. Tulajdonképpen nem tudom, miről beszéltünk ilyen sokat, a kérés az volt, hogy jó korán érkezzek, ide vezessen az első utam, aztán megoldjuk.
Itt fényképeztem:
Hajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - Külső képHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Görögkatolikus templom Hajdúböszörmény - Külső kép
Még több kép (42 db) >>
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.