Néha a sors közbeszól

Nem volt szándékomban éppen kastélyt látogatni, de mivel ott mentem el előtte, hogy a német nemzetiségi iskolába menjek, és nyitva volt csalogatóan a kastélyajtó, persze, hogy bebotlottam pénteken! Ahogy szeltem át a kertet, már elő is került két hölgy a konferenciateremből és szintén a kastélynak tartottak, látván, hogy madár akadt a lépesvesszőre. Én széles vigyorral előadtam megtekintési szándékomat, ők meg bebocsájtottak a kulturberkekbe, így aztán nem halok meg talán kóros információszegénységben. Szóval, közepesen szép ez a kastély kívülről, egy fokkal jobb belül. Talán a lépcsőház teszi igazán emelkedetté. Valaha érseki palotának épült, a parazita érseknek nem volt még készen a kalocsai nagy cirádás parádéja, de, hogy méltóképpen fogadhassa a hasonszőrű látogatóit (???), adtak neki ide egy másik cicomásat, nehogy már ne ragyogja be Isten Jászkun-vidéki földi helytartóját az arany és a bőség szaruja! (Gondolom, hevesen kapálózott ellene.) Szóval, megépült ez, később vadászkastély lett, ekkor már világi parazita főurak vadászatainak (és gondolom tivornyázásainak) lenyomata. A földszinten jelenleg vadászati kiállítás van, nem szeretem az ilyent, de hát ez volt adott, egy sereg teljesen ártatlan állat szobadísszé lényegült a hajtók, a lelövők és a preparátorok kezei által. Minden, ami csak élt és mozgott az erdőn-mezőn. Az emeleten a régi dicsőség egyéb kellékei, főúri díszterem, háló, imasarok, meg minden, ami ennek az életformának a kelléke. Mi, utódok, meg még holtukban is dicsőséget zengünk róluk, a hajdani szipolyokról. De ez a legtöbb kastélyra igaz. Ilyenek vagyunk, generációról generációra alattvalók. De nem bántam meg a látogatást, mindenről tudni kell, látni, megtapasztalni, mert csak akkor nyilváníthatsz véleményt bármiről is. Ajánlom a kastélyt megtekintésre a széles utazóközönségnek! A nagyon kedves hölgy lent a recepción meg áttelefonált a kedvemért a tájház őrének, így valami szerethető, népi emlékekhez is jutottam a továbbiakban.