Múltbajáró

Gondolkodtam is rajta, hogy mi lehet bennem a baj... míg mások napi 17 kocsmával rombolják a májukat, vagy nyolc cukrászdában facsarják ki a hasnyálmirigyüket, én meg ilyen fura kastélyokba meg templomokba járok kísérteni, de hát szerencsére nem vagyunk egyformák. Meg hátha sikerül tippeket adni valakinek egy-egy jó kiránduláshoz. Bár, megmondom őszintén, nem tudom, mi itt a népszerű ezen az oldalon, ki olvassa itt haszonnal az ajánlásokat. Eddig nem nagyon vettem észre. Ez, amit a képeken láttok, a Strasszer kastély éppen, pontosabban annak maradványai, és nem igazán Igaron van, hanem Vámpusztán. Csak a pontosság kedvéért. Kacifántos sorsuk van a kastélyoknak, ez itt a többféle lehetséges útból a romos meghalás, végelgyengülés változata. Valaha a Zichy családtól vásárolta meg Strasszer Vilmos. Azt tudtad, hogy itt főztek először málnapálinkát ipari mennyiségben? Szóval, van valami elmondhatatlan varázsa annak, hogy magányosan bebarangolsz egy ilyen világtól távoli romot. Hát igen, van ebben veszély, nem tagadom ahogy elnézed, bármikor a fejedre zuhanhat egy gerenda. Ahogy az országúton is bármikor letarolhat egy szembejövő antiszociális vadautós. Mégis autóba ülsz. Most, így tavasz előtt még nem takar el mindent a buja növényzet, a meztelen ágak között ki vehető a kastély hajdanvolt szépségének egy-egy foltja. A terasz felett a címer is megúszta még a kor múlásának kegyetlenségeit. Mint egy idős hölgy repedései a ráncai, és olykor valami nem működik már tovább, megadja magát végleg. A gazba, az idők avarszőnyegén sétálhatsz zaravtalan, halott lányok néma kacagása fekszik az elveszett kerti utakon hát ilyen ez. És hányast adjunk egy romra? Mert megöregedett, megkopott, ezért leértékelem és kigúnyolom? Magántulajdonban van, de a gazda így bánik vele. És a kastély erről nem tehet.