A nagy költő lokális kalandjai

Petőfi Sándor egy igazi forradalmár és még politikai vetületén túl is a magyar irodalom egyik gyémántja. Minden kor, izmus és irányzat szerette volna a magáénak tudni. A szocializmusban is szavaltuk ünnepélyeken, meg a mai újfeudalizmus is ráült terebélyes hátsójával. Szóval, ezt a szobrot kétszer is avatták, először termelőszövetkezet volt, akkor a lánglelkű költő a világ népeinek szabadságáért emelt szót, és lengette bronz köpönyegét, aztán a szövetkezetet felszámolták Petőfistől, a falu meg megszerette, visszavásárolta a szobrot, és most kiemelt helyen gyalogol tovább töretlenül, Jászalsószentgyörgyön úgy megyen, hogy kissé keresztezi Szent István fejének útját, de, mint tudjuk, ő utálta a királyokat, uralkodókat, bájos mikorunk meg újra imádja. Na, hát ezért vág ilyen zord képet a költő, amilyent vág. Sajnálom! - mondtam neki halkan, hogy mindenki az ő hátán lovagol.