A hónap festményének bemutatása után kóstoltam meg az ehhez ajánlott vacsorát. Nagyon finom volt a göngyölt csirkemell, a rizsköret a sült répával és zöldbabbal. A desszert pedig egy csodafinom krém volt. Másnap egy menüt ebédeltem : májgombóc levest, amiben igazi májgombócok voltam és nagyon jóízű volt.
A sült csirkecomb a petrezselymes krumplival és káposztasalátával szintén. Az adagok pedig bőségesek voltak. A menü ára baráti. A kiszolgálás gyors volt és udvarias. Ha marad a szakács és az ételek minősége is, akkor többször fogom látogatni ezt a nagyon kellemes hangulatú helyet.
Terveztünk itt egy ebédet, kicsit tartottam a galéria jellege miatt, hátha flancos lesz a kínálat. De nem, nagyon is egyszerű volt, talán épp ezért nem is volt könnyű a választás. Ennek ellenére egész jól eltaláltuk, az ételek nem voltak rosszak. De olyan "hejdejótettem" érzése se támadt az embernek tőle.
Ehető mennyiségben kerültek az asztalra, nem az elcsomagoláshoz porciózó étterem. Ez részemről pozitívum. Maga a belső nagyon szép, talán kicsit komor, vagy inkább komoly, de van egy nem hétköznapi hangulata, az tény. A pincérünk, hát igen. Feltehetően egy tanuló lányka volt, akinek végülis kell valahol gyakorolni, hogy a későbbiekben állja a sarat. De, annyira nem örül a kedves vendég, ha ő a kísérleti alany. Nem volt ez olyan vészes, egy kis evőeszköz kavarodás, kedves mosolyok, oda-vissza, inkább kicsit sajnáltuk, de lehetne mellette egy tapasztalt felnőtt is. Hogy legyen kitől tanulnia. Úgy gondolom, ha már ennyit beáldoztak ezért a különleges étterem-galéria együttesért, egy stabil pincérre is érdemes lenne.
Rokonoknál jártunk Jászberényben, akik elvittek az étterembe bennünket. Ők sem jártak még ott, de gondolták, kipróbálják velünk. Kár volt. Gyalázatosan gyenge minőségű ételeket kaptunk, a kiszolgálás pedig színvonalon aluli volt. Nem értem, miért kell amatőr, tanuló szintű kiszolgálót alkalmazni egy ilyen "flancosnak tűnő" étteremben.
Parádés a sok csodás kép a falakon, de szerintem meg kellene maradni csak galériának, az éttermet meg elfelejteni. Az biztos, hogy soha többé nem megyünk oda, de ajánlani sem fogom senkinek, aki Jászberényben jár.
A Szikrát megnyitásakor sűrűn látogattuk, imádtunk oda járni, a szülinapi partymat is ott tartottuk 3 éve, mert gyönyörű a hely, akkoriban kedves és gyors volt a kiszolgálás, isteni finom ételeket készítettek. Aztán sajnos elment a szakács és az étterem színvonala zuhanó repülést vett.
Több mint két éven keresztül képtelenek voltak egy normális ételt előállítani, hiába erőlködtek különféle szakácsokkal, nem jött össze, és a pincérek is minősíthetetlenek voltak. Párszor betértünk, hátha pozitív változást tapasztalunk, de sajnos nem. . . Aztán egy ideje egy új valaki üzemelteti az éttermet, visszahozta a régi szakácsot, és hamvaiból újjáélesztette a Szikrát, ismét érdemes ebédre, vacsorára betérni! Sőt, most, hogy itt a jó idő, hamarosan újra nyit a teraszuk is remélhetőleg! Mindenkinek csak ajánlani tudom, tiszta szívvel!
Harmadjára vacsoráztunk a férjemmel ebben az étteremben az elmúlt fél év alatt (nem ismerünk sajnos más éttermet Jászberényben, mivel átutazóban szoktunk itt járni). Szépen felújított épület, de a flancos külső rút belsőt takar. Az étel választék unalmas, az ételek minősége átlagos, inkább mondanám ízetlennek. Pld.
a csülöktől valami jót várna az ember - ehelyett ízetlen, rágós valamit kap. A személyzet pedig. . . mindháromszor unott képpel szolgáltak ki bennünket, lassú volt a kiszolgálás, ha érdeklődtünk, hogy bizonyos ételek miből állnak nem tudták elmondani, szóval minden hiányzott, ami egy pincértől elvárható lenne. Összességében semmi extra,sőt, negatív véleményünk van róla. Többször is adtunk neki esélyt, gondoltuk hátha rossz napja volt a pincérnek, hátha csak rossz ételt választottunk, hátha. . . de nem, ez újra és újra megismétlődött. Szerintem el kellene gondolkodni a vezetőségnek azon, hogy totál lecseréljenek mindent, a szakácstól a pincérig. Ár-érték arányban pedig gyalázatos, mert bizony megkérik az árát mindennek!
3Ételek / Italok
1Kiszolgálás
2Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.