SÁMÁNDOB A VÁROS SZÉLÉN

A 2015-ben a milánói világkiállításon magyar pavilonként szereplő, akkor is élénk szakmai vitákat keltő, Sámándob jelentős és költséges felújítás nyomán művészeti és konferenciaközpontként született újjá Karcagon. A közelmúltban adták át, és nem sokkal az ünnepélyes megnyitást követően már igen erős kezdéssel, Pákh Imre gyűjteményéből összeállított, időszakosan megtekinthető Munkácsy-kiállítással várják a közönséget.

Az építmény azonban a felújítás után is vitákat szül, és igencsak megosztó a vélekedéseket illetően, mind esztétikai, mind financiális szempontból. Mert milyen is ez a valami első látásra? Megdöbbentő. Ronda. Értelmetlen és értelmezhetetlen. szerintünk, a mi ízlésünk szerint. Egy nagy feldöntött rozsdás hordó a semmi közepén, egy hajdani kubikgödör helyén, partján. Felső szintjén égre meredő csupasz bálnacsontvázzal. Elől-hátul a hordó végein valami gyerekrajz-minta. Elnézést a gyerekektől... Mindez olcsóbb fajta praktikeres kerítéssel körbevéve. És egyébként is, a belső terekben is számos olcsó, gagyi megoldással, bunkerhangulattal rontva a megítélést, hogy az új funkcióhoz igazodó felújítás miért is került több milliárd forint közpénzbe.

A mostani kiállítás meglehetősen gazdag képanyagot mutat be: Összesen 78 kép függ a falakon. Ezért szükség volt egy ideiglenes fal behelyezésére is a földszinti helyiség közepére. Emiatt viszont szűkös lett a tér. Igaz, ezen a tárlaton a képek védelme érdekében max. 100 fő lehet benn egyszerre, de így is érződik a szűkösség. Másféle program esetében is kérdéses lehet majd, jól illeszkedik-e ebbe a hajó alakú térbe.

Természetesen felmentünk a legfelső szintre is, ahol a tetőteraszon galériaszinttel rendelkező kávézó készült. Meglehetősen rideg, ipari hangulattal. De a tető nélküli, nyitott felső szinten remek nyáréji bulikat lehet, lehetne majd rendezni. Kár, hogy az már nem a mi korosztályunknak fog szólni! A többit meg majd meglátjuk...