Jó
2024. júliusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. július 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egyszerű berendezésű, visszafogottan dekorált, szín- én formavilágát illetően a hetvenes évek kispolgári ízlésvilágát hordozó vendéglátóegység. Mint az étlapról megtudható, a vendéglő elődje a Boróka kocsma volt, ez alakult át 1993-ban a jelenlegi koncepció mentén. Az asztalon művirág, valamint menzába illő só- és borslisztszóró. A krémszínű abrosz helyett piros-fehér vagy kék-fehér kockás stílusosabb lenne. Nyáron az utcán fedett teraszt működtetnek.
Hagyományos magyar konyhát visznek, az étlap bemutatkozó sorai között azt olvashatjuk, hogy a klasszikus fogások mellett a modern konyha ízei is megtalálhatók az étlapon, aminek nem leljük nyomát. Ez nem is baj egyébként, de ezt a sort ki kellene hagyni az ars poetica-ból.
A habzókat is beszámítva több, mint egy tucat magyar bort tartanak, ezek között vannak névtelen folyó tételek és minőségi nedűk is, a Nyakas, a Frittmann és a Varga pincészetektől. Minden bort kimérnek decire is. Krusovice-t tartanak csapon, a palackos főzetek zömmel Heineken termékek, de tartják az alap Borsodit a Molson Coors-tól és Drehert is az Asahi-tól. A kommersz import tömények mellett három közép-vonalas belsőmagyarországi főzde pálinkáit tartják.
A tisztes adag rántott velő ízletes, a panír vastagabb az optimálisnál, de ez elnézhető, a sült burgonya átlagos mirelitáru megfelelően megsütve, a rizs nem igazán meggyőző, a tartár kifejezetten jól sikerült. Mindent egybevetve nem bánnánk, ha ez lenne e fogás alaptípusa a magyar vendéglátásban. A pacalpörkölt ízre, állagra egyaránt kiemelkedő, a kis adag is tisztes mennyiség. A főtt krumpli korrekt, a kovászos uborka kifogástalan, a kenyér egyszerű minőség, de friss, a hegyes erős kissé fonnyadt. Tartanak Kotányi chili-őrlőt is.
A kiszolgálás udvarias, lehetne szívélyesebb is.
Mindent egybevetve tisztes négy pont.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (20)
Még több kép (10 db)
Csaplár Vendéglő további értékelései
2019.07.28kollégákkal
Kiváló
![]()
Tavaly nyáron, már volt szerencsém itt vacsorázni. Igazi, magyaros kisvendéglő hangulata van. kilencvenes évekből. Megmondom őszintén, nagyon leves-párti vagyok. Kettőt is megkóstoltam, illetve hortobágyi göngyölt húst... Még egyszer sem fogott ki rajtam a mennyiség, de itt el kellett...
2019.01.07gyerekekkel
Kiváló
![]()
Interneten választottuk a sok pozitív visszajelzés miatt a Csaplár Vendéglőt. Szűk családi születésnapi ebédre foglaltunk asztalt telefonon ( 4 fő+ 1 gyerek) meglepetésünkre születésnapi díszítés várt bennünket. Először jártunk itt, de a nagyszerű kiszolgálás, az ételek kiváló minősége...
2018.07.06kollégákkal
Átlagos
![]()
Kollégákkal jártam ebben magyaros kisvendéglőben. Szó szerint kicsi, kissé retrós, de én is kedvelem az ilyen helyeket. Pincérünk rengeteget dolgozott, mivel két másik társaság is volt. Láthatóan ért a szakmájához. Kedves volt, picit túlzóan. Viszont az általam kért italt megfelelően keverve...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Három Gúnár Kecskemét
28.000 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
49.503 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval