Remek családias hely

A piros-fehér kockás terítővel borított asztalokon élő virág, a dekorációban régi használati tárgyak szép elrendezésben, több századfordulós konyhai mérleg, a pulton két élő virágcsokor között teli borosüvegek sorakoznak. Jól megválasztott halk háttérzene szól.
Hagyományos magyar konyhát visznek, könnyen hozzáférhető alapalapanyagokból: csirkemell és -comb, sertéskaraj, -csülök, -tarja, -szűz és -máj, marhalábszár és -pacal, kacsazúza. Mindebből korrekt, nem eltúlzott választékot állítottak össze, elkerülve azt a csapdát, amibe sokan beleesnek és tucatnyi fogást készítenek a rántott-töltött húsok töltelékét variálva.
Szerepel a választékban az általunk rendelt ételeken kívül többek között füstölt csülkös bableves, alföldi gulyásleves, rántott camembert és trappista sajt, brassói aprópecsenye, rántott sertésmáj majonézes burgonyasalátával, cigánypecsenye, szűzérmék grillezve kakukkfüves erdei gombamártással, juhtúrós sztrapacskával, ropogós sült hagymával, háromféle pörkölt, gesztenyepüré és palacsinta.
A habzókat is beleértve, tizenhat bort kínálnak a magyar élvonalból a Bortársaság válogatásában, ezek többségét decire is kimérik. Dreher Goldot és Pilsner Urquellt tartanak csapon, további hat tételt palackban a Heineken, valamint az Asahi portfólióból. A szokásos töményitalok mellett hatféle kecskeméti Mihócsa pálinkát is ihatunk.
A kiszolgálás tanítható: udvarias, kedves, szívélyes, mosolygós. Apró konstruktív megjegyzésem, hogy a borlapot jó lenne az étlappal-itallappal egyidőben átadni a vendégnek, nem csak külön kérésre. A tulajdonossal is megismerkedtünk, akivel már a közösségi médiában figyeltük egymást, jó volt vele elbeszélgetni a magyar vendéglátás mai problémáiról.
Az orjaleves piros kislábasban érkezik, benne jó tartású cérnatészta, főtt hús, a répakockákat sem főzték szét. A sóval bátrabban bántak a kelleténél, de asztaltársam, aki érzékenyebb erre nálam, úgy ítélte, hogy így is élvezhető a fogás.
Pörköltet kóstoltam már náluk még a büfés korszakukban, így tudtam, hogy abban mesterek, ezért némi hezitálás után nosztalgiázásképpen pékné módra készült csülköt kértem. Szegediék kompozíciója a hagyományos receptúrának jól sikerült átiratát képviselte. A kíméletesen hőkezelt, belül rosé, helyenként ropogós bőrű, jó ízű csülköt vastag szeletekre vágták, héjában megfőzött, majd felezve megsütött, a parázsburgonyánál alig nagyobb krumplira halmozták, majd beborították az egészet jó ízű hagymaraguval, s átszúrták egy késsel. Az egy személyre szabott adag gigantikus, két átlagos kapacitású ember jól tudna vele lakni, a csülök mennyiségét bő fél kilóra becsültem.
Desszertként mákosgubát kértünk, amit kalácsból készítettek, mandulapehellyel megszórt tejszínhabbal díszítettek és jól sikerült, nem túlédesített, kellemes állagú sodóval tálaltak. A mákból jöhetett volna több, de ebben a formában is nagy élvezettel ettük e klasszikus magyar édességet.
Szegediék frissen nyitott vendéglője önazonos, hiteles és őszinte. Azt adja, amit ígér, sőt, annál még többet is vendégszeretetben, személyességben. Megyünk még.