Pozitív mindenképpen

Elkenődve jártam a várost, ez is be van zárva, azt is tatarozzák, oda se lehet bemenni... és akkor kinéztem magamnak ezt a három kis múzeumot, amik viszonylag közel vannak egymáshoz, az egyikbe csak sikerül tán... az orvosi műszeres zárva volt, október 1-től tartósan... fogcsikorgatás. Akkor menjünk tovább. Naiv művészek, tárva-nyitva a kertkapu! Hopp, beugrottam, mielőtt még ezt is becsukják. Bent a kertben ajtó zárva. Semmi emberi nyom. Átszomorkodtam a játékmúzeumba, ott találtam egy hölgyet, aki mondta, hogy nem, nincs, semmi sincs nyitva... magamba rogytam. Megható képet vághattam. Világvége hangulat. Kis idő után a hölgy óvatosan puhatolózott, hogy miért, honnan jött? Messziről? Valóban érdekli? És én, mint a kókadt virág, ha vizet kap, felélénkültem. Na jó, nem bánom, hátul kinyitok, bejöhet... kapva kaptam az ajánlaton, és most nem udvariasság vagy szimpla hála, de tényleg nagyon jó volt! Nagyon érdemes volt megküzdeni érte! Az un. "naiv" művészet - ha igazi - annyira lélekközpontú, elementáris, egyszerűbe vési a nagyot, a gondolatot, az autentikus világérzést faragja, festi bele, hogy az ember úgy tallóz közöttük, mint egzotikus viráglelkek között. A hagyományok, a ló, a szabadság, a zabolátlanság, a belső tűz parazsa átüt mindenen. Hogyan lát ő minket? A mi világunkat? A mi történelmünket, ami az övé is, csak másképp? A sors van belevetve mindebbe. Cigánydalok, táncok, lángok martalékai. Nem is részletezném, mert nem tudom. Talán majd pár fotó... vagy személyes tapasztalat. Ha nem éreztem volna, hogy talán egy kissé visszaélek a hölgy jóindulatával, még órákig is elnézelődtem volna.