A táj lenyomata

Tájház, hopp, itt megállnivaló van! Visszafordul, autót le, békaügetésben szökell befelé... ajtó zárva, de van egy kis felirat, hogy itt vagyunk ám, csak a túlsó udvarban, csengetni kell... csengő van, nyomom kegyetlenül, de semmi.. várok, hallgatózom, semmi... átügetek a szemben lévő "Hagyományőrző udvarhoz", keresem az élő embert, semmi... végre elkapok egy járókelőt, az azt mondja, hogy úgy van, az Erzsi lesz az, ott lakik abban a sárga házban.., megyek, nyomom, mint siket a csengőt, semmi... duzzogva elmentem a Deák kúriára, de azért csak fúrta az oldalamat, a kúria után visszajöttem újra. Nyomogatás, csengetgetés, aztán jön is egy hölgy a járdán, hogy biztos őt keresem... hát, ha ez nem a Cupid társkereső, akkor igen. És tényleg ő volt, a tájház kulcsának őre, kedves, jóhumorú asszony, aki nagy szeretettel kalauzolt körbe, mesélt a hagyományokról, én is megcsillogtattam hiányos népi műveltségemet, aztán átvitt bónusz-ajándékként az út túloldalára, és megmutatta a hagyományőrző udvart is, ráérzett, hogy imádni fogom a falvédő-gyűjteményüket, nyerítettem örömömben, egyébként meg rámhagyott kedvesen bármit, beléphettem a kötélkordonnal őrzött részekre is, titkos tudások nyíltak meg nekem, megnéztem a pajtaszínházat is, szóval nagyszerűen telt a nap ezen szakasza! Hálás köszönet utólag is érte!