Molnár József feltámadt

Kékkúton már nagyon régen nem volt működő vendéglő. Volt ugyan egy ház, kb. a falu közepén, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy "Molnár József vendéglője", de csak emlékét őrizte valaminek csendesen. Most, a legnagyobb meglepetésemre élet költözött az épületbe, kis tábla áll az út szélén, hogy nyitva van, hát ki ne állt volna meg ebédelni egyet, egy évtizedek óta bezárt vendéglő reinkarnációjánál? Pár hete nyitott újra, fiatalok vezetik, nemrég költöztek ők is ide, tapasztalatlanok a környéken, most ismerkednek a miliővel. Nagyon helyesek, kedvesek. A házba a régi módon, középen nem lehet bemenni, de két oldalról igen, az egyik oldalról autóval is, az udvar végében jelentős méretű parkolóhely van kialakítva. Egyelőre úgy tűnik, csak kerti kiülős rész van működésben, de beszéltünk egy várható téliesítésről is. A választék elfogadható, nagy táblára ki is van írva, mit lehet rendelni, de úgy éreztem, rugalmasan sok minden megoldható. Jókai bablevest kértem először. Szép volt, nem is volt rossz, de különösebben jó sem, ebben volt bab is, de valahogy a leve... szóval a leve volt üreskés. Megvoltak benne a hozzávalók rendesen, hús is, kolbászka is, úgy emlékszem, de az íze nem kerekedett ki. (Tegnap ettem egy babgulyást egy budapesti kifőzdében, bab alig volt benne, de a leve, az telitalálat, sűrű, szétfőtt anyagok, na itt ez hiányzott) Tettem bele darálható chilit, sokat dobott rajta. Két tányérban kaptam, az alsó tányéron felvágott nyers lilahagyma volt. Dísznek? Kipróbálta hozzáenni, vacak volt, nem sikerült. Kipróbáltam beletenni. Úgy sem lökött rajta semmit, sőt. Hát akkor csak dísz.,. A második fogásnak előrelátóan un. kisadagot kértem a rántott húsból, gondolván, hogy majd a levessel már jól is lakom. Kisadag kérhető, 70%-os áron. Nem is lett olyan kisadag így sem, elég jelentős mennyiség. Rizibizit kértem hozzá, arra kaptam egy rakat csírát. A húsra meg citromdarabkákat, bár azt nem szeretem a rántotthúson. A csemegeuborka szépen tálalva érkezett, de jegyezzük meg,, hogy váratlanul a tányérom jobboldalára, a pohár helyére. Hmmm... Nem gondoltam főbenjáró bűnnek, egyre több étteremben nem törődnek ezzel. Viszont az étel íze... jaj, hát ha van ízben dögunalom, akkor ez az volt. Sóztam reménykedve, nem jött ki belőle semmi. Pedig láthatóan frissen, tisztességesen volt elkészítve. De az ízt azt nem tálalták fel. A kedves hölgy felajánlotta, hogy hoz helyette bármi mást... de akkor már a felét megettem, hogyan kértem volna még mást is? Ittam néhány gyári körtelevet kísérőnek, és még mindig azt mondom, hogy a hely aranyos, szimpatikus, kedvesek a vendéggel nagyon, szép a környezet, a táj egy csoda, kultúráit is a közeg, meg drukkolok is nekik, hogy megtalálják itt a helyüket meg a számításukat, de még mindig maradt a fejlődésnek iránya... a végén számla. A múlt héten öt nap alatt öt különböző vendéglőben, csárdában ebédeltem, de ez volt a legdrágább. De mi? Egy leves, egy 70%-os második fogás, nem extra anyagokból, nem különlegesség, két-három kétdecis gyári körtelé... szervízdíj nincs a számlában, tettem hozzá a magam látószögéből valamennyit, és összességében 500 forint híján 10000 forintot fizettem egy átlagosnak mondható ebédért. Ez sok, az összehasonltások, infláció, stb. tükrében is.