Egy hétköznapi strandolás alkalmával jártunk itt a kolléganőmmel. Régen ez egy jó hely volt. . A pincérlány mini sortja nem igazán helyénvaló egy étteremben. Igaz senki nem volt tajtunk kívül,mégsem tudta kihozni amit rendeltünk. . a leves pl laradt. Miután megkérdezte hogy a főétel után kérjük e? . . . Azt hittük ez egy vicc.
Egy kirándulás alkalmával találtuk meg helyet, éhesek voltunk, bementünk. A hely és az ételek kicsit retrók, a két felszolgáló hölgyből sikerült a morcosabb "kislányt" kifognunk(tényleg nagyon fiatal volt). Azt hittük, hogy órákat kell várnunk, mert nem pörögtek a felszolgálók, de nagyon hamar megkaptuk az italokat és nemsokára megkaptuk a húsleveseket is.
Mit mondjak, várakozáson felül teljesítettek, nagyon finom, ízletes volt! Már akkor megbántam, hogy nem pacalt kértem másodiknak. . . :)Főleg, mikor a párom említette, hogy a szakácsok idősebb nénik-szerintem ők még értenek a jó pacal főzéséhez. A második a páromnak cigánypecsenye, a gyerekeknek rántott hús -finom volt, az én hagymás szeletem azonban sült hús párolt hagymával-nem erre számítottam, bár tényleg ez van leírva. Igazság szerint én picit jobban átsütve szeretem a hagymát. :) Az italokból nincs túlkínálat, de senki nem hal szomjan. Összeségében egy túrázás után biztos bemennék ide, mert gyorsak és finomak az ételek. Ja és bankártyával valamint otépés szép kártyával is lehet fizetni.
Társasággal szerettünk volna vacsorázni kemencei 3 napos kirándulásunkkor pár napja. Sajnos Kemencén nincs választási lehetőség, ezt az egy éttermet tudta szállásadónk ajánlani, a többi bezárt, csődbe ment. . . . Az év leghosszabb napjai június végén, július elején vannak, mégis fel kellett hívnunk őket, hogy megyünk, mert egyébként du.
18 órakor bezártak volna ( péntek volt! ). - A la carte-ot ne, azt ők nem tudnak biztosítani - mondták. Mi van? -kérdeztük. Pörkölt. Jó, legyen. Azért sikerült 3 adag pörköltet rántott sajtra lecserélni. Gyönyörű délután volt, mégsem a teraszra , hanem bentre tessékeltek bennünket, a légkondit pedig nem mindenki bírja. Megmondták, hová üljünk, félhomály, lepukkantság. A rántott sajtok még csak-csak, bár tartárt nem hoztak, de a pörkölt a kifőtt tésztával nevetséges volt: maroknyi gyerekadag felnőtteknek. Jó lett volna valamivel kiegészíteni , két kiskorú velünk levő gyereknek is alulméretezett volt az étel. Hát, az égvilágon semmit sem bírtak felszolgálni. De mégcsak hajlandóságot sem mutattak, hogy pár palacsintát összeütnek. Ezt azért 100 étteremből 90-ben megcsinálták volna! Hölgyeim, uraim! ! 50 évvel el tetszettek maradni! Ilyen csapnivalóul kár csinálni valamit.
Az éttermi szolgáltatást vettük csak igénybe, nem is egyszer, és nem is oljára! Kedves, figyelmes a kiszolgálás, megfelelően ízletesek és mennyiségileg is elegendők az ételek. Véletlenül fedeztük fel, útban Diósjenő felé! Barátokkal először csak kávéra, üditőre, aztán csak ketten párommal ebédre-üditőre térünk már be évek óta!
Ez 5 éve tart, s még mindig nem csalódtunk a vendéglátásban! Ősszel megyünk legközelebb! ! !
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.