Mint a legtöbb magyar faluban, Kemenessömjénben is a legrégebbi épület a katolikus templom, melynek első írásos említése 1339-ből való. A Hagyományok Háza egy 1827 környékén épült parasztház, melynek kiállítása egész évben látogatható. Berzsenyi Dániel szülőfalujaként őt ábrázoló szobor, s a Berzsenyi-pince és emlékoszlopa is megtekinthető, illetve a Berzsenyi-kripta is a településen áll.
A Tioman éttermet egy több évtizeden keresztül vendéglátással foglalkozó, sokfelé megfordult, hosszabb németországi tartózkodás után hazatért séf, Szabó Attila nyitotta Győrben feleségével, Annamáriával, aki felszolgálóként erősíti a családi vállalkozást. Jelenléte persze messze többet jelent a...
Két szobát foglaltam, kaptam egybenyíló szobákat, amivel nem volt baj, viszont az egyik szobában kanapé volt kihúzva, ami nagyon kényelmetlen volt. Ez azért bosszantott, mert mindjét szobának ugyanannyi volt az ára, ráadásul a fürdőt, WC-t így többen használtuk! Összességében maga a szálloda...
Esőben, hűvös időben érkeztünk a hotelbe, lányunk családostól és mi ketten a férjemmel. Ez azt is jelentette, hogy vegyes korosztály alkotta a mi kis csoportunkat, Negyvenes szülők, két fú, 7 és 9 évesek, valamint két hetvenes nagyszülő. Ezt csak azért írom le, mert nagyon tetszett, hogy a...