Barátságos de felejthető.

A helyiség egy másodosztályú kisvendéglő hangulatát idézi, annak minden bájával és hibájával. A rekkenő hőség miatt a teraszos rész helyett a hűvösebb belső teremben foglaltunk helyet. Itt ért az első kellemetlen meglepetés, mivel az egyik - vélhetően ritkán használt - sarokasztalhoz beülve egyből sikerült is egy méretes pókhálóba belegabalyodnom.
Mire kiszabadultam a hálóból már jött is a pincérnő, hozta az étlapokat. Első fogásnak erőlevest rendeltem, ami jó választásnak bizonyult, mivel a leves kellemes zamatú, a benne lévő tészta pedig valódi, hamisítatlan cérnametélt volt. Asztaltársaim joghurtos gyümölcslevest kértek, ezt azonban a sok mag miatt némileg nehezebben lehetett fogyasztani, bár ízre rendben lett volna.
Második fogásnak sertéspörköltet rendeltem galuskával, a kihozott tál azonban sajnos leginkább marhapörkölt volt, azzal a különbséggel, hogy a nagy kockákra vágott marhahús darabok között akadt néhány sertéspörkölt kocka is. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a konyhán a két húsfajtát nem tudják megkülönböztetni. Mindazonáltal egy-két kisebb mócsingtól eltekintve a tányér egészen jó volt, kár hogy alapvetően nem ezt rendeltem..
A bolognai spagetti, mint a gyermekek kedvence itt is elérhető és rendben volt, jótanácsnak csak annyit: gyereknek fél adag is elég.
A hely legemlékezetesebb része a sürgő-forgó pincérnő volt, aki szolgálatkész kedves közvetlenségével alapvetően pozitív irányba billentette ezt az amúgy kétes kimenetelű ebédet. A számlázás korrekt, mi több precíz volt, ugyanis a fizetésnél a számlán szereplő minden egyes - nevesített tételt - egyenként közösen egyeztetett velünk a felszolgáló, és a végén rákérdezett, hogy rendben van-e a számlázás.
Összegzésül: csak a vendéglő miatt nem érdemes ide kiautózni, de útközben járva - ha minden kötél szakad - be lehet térni, nagy elvárásokat azért ne támasszunk; és kerüljük a sarokasztalokat..