Érdekes
2018. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. július 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
A kb. 4 éve működő Kalandpark számunkra és a környékbeliek számára is teljesen ismeretlen volt, netes szörfölés során akadtunk rá véletlenül. Keszthely és Hévíz között található, de először simán elmentünk mellette az úton az autóval, mert úgy nézett ki, mint egy kertészet. Igaz, egy kertészet is található itt, valószínűleg közös a tulaj és a parkoló is, de aztán a növények mögé benézve kiderült, ez maga a kalandpark, egy családi vállalkozás. Viszonylag kicsi a mászós rész, de elég izgalmas. Jórészt napos a pálya, vannak ugyan kisebb fák, de nem erdőben került kialakításra. Inkább a gyerekek és a kezdők számára alkalmas a pálya, amelyet csillag alakban lehet végigjárni. A belépő 3 gyerek és 1 felnőtt számára 8060 Ft-ba került, amellyel maximum 2 órát lehet a pályákon kalandozni. A kísérőknek ingyenes a belépés. A felnőtt csúszópálya tetszett a legjobban, ami 3 szakaszból áll, és részben egy kis tó fölött halad át. Elég gyors a pálya, de biztonságosan lehet landolni.
Van egy kis játszótér is csúszdával, valamint a hátsó elkerített kertrészben lehet íjászkodni, amit időre lehet kibérelni, létszámtól függetlenül. 30 perc 2000 Ft-ba kerül.
Van még mini golf, kincsmosás és petanque is, de ezeket nem próbáltuk ki.
A büfében üdítőn és jégkrémen kívül ganoderma kávét árulnak, amely pecsétviaszgombából készül, elég érdekes.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (13)
Még több kép (3 db)
Tavirózsa Kalandpark további értékelései
2024.07.18gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Nagyon szuper kis hely! Kedves személyzet!Gyerekkel kihagyhatatlan!!
Népszerű szállások a környéken
Monarchia Vendégház Keszthely
66.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől ellátás nélkül
29.547 Ft / 2 fő / éjtől bőv. félpanzióval
107.640 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval