Az egyik babamúzeum

Látom, az egyik eltévedt ember a horrormúzeumot pontozta itt le a babamúzeum helyett, helyén, de lelke rajta... szóval, egy részben esős nap Keszthelyen, alapvetően múzeumlátogatásra alkalmas. A beltéri múzeumokban ugyanis nem esik az eső. Sok babamúzeum van az országban, ezt itt kiemelten népviseletes babamúzeumnak hívjuk, bár sokszor más babamúzeumok is azok. Ez itt viszont egy közös tulajdonban lévő múzeumegyüttes, különböző épületekben vannak a részek, elég bonyolult nyitni, zárni őket egy embernek, de mind a hatra vettem kombinált jegyet, ha lúd, legyen kövér. Magánmúzeum, tehát hiába vagy ősöreg aggastyán, akkor is fizetsz! és még fotójegyet is, különben elkárhozol a pokolban! Hát így jártam... a pénztárban valami harsányan magyarkodó fazon ült, spanyol kalóz módra kendő volt kötve a fejére, és éppen azt dörgedelmezte, hogy már milyen ember az, aki a magyarságát nem vállalja fel, vagy fél felvállalni? Ez előre vetített a kiállítás szellemét, és hát tényleg olyan... azután egy nő jött elő, ő is nagyon magyar volt, és ő is azt mondta, hát bizony fel kell vállalnia magyarságot, na! Ő adott drága pénzen közös jegyet, a hét múzeum közül hatba, mert a hetedik, a giccs, az most zárva van, tehát itt kezdtem a babában. Két szinten felváltva valami ősmúltazás, meg valami népi-nemzeti minden, az elszármazott területekről érkezet babák, nagyon változatos a magyarok viseleti szokása, csodaszépek is akadnak közöttük. Hun származásúak is vagyunk, meg, mint megtudod, sumér persze, meg a Szűzanya is sumér volt... háát, jó, akkor legyen. Ez a felső szinten derül ki. Ha elteltél a nemzeti adalékkel, a recsegő-ropogó padlókon, lépcsőkön való mászkálással. akkor visszamehetsz a pénztárba, hogy ihaj, itt volnék, kérek kinyitni egy másik múzeumot!