Pedig minden olyan jól nézett ki. Vagyis a hely: Az épület kívül belül felújítva, csárdastíl csak annyi, amennyit a hely szelleme és történelme megkíván, de egyébként elegáns berendezés, terítés, már inkább éttermi jelleggel. Pedig minden olyan jól indult. Vasárnap fél 2 tájban érkeztünk...
A közeli Wenckheim-kastély recepcióján érdeklődtünk, hogy a náluk tett látogatás után hová mehetnénk ebédelni a környéken. Ők ajánlották a Park Éttermet, és mi elfogadtuk az ötletet. Pedig hát, nem volt jó ötlet! Nagyon nem! Ha adhatnék itt nulla pontot, azt jelölném be a hely érdemei szerint......
Miután a település egyetlen étteremnek mondott vendéglátó egysége ott jártunkkor nem bizonyult annak, aminek nemcsak mondják, ki is írták (erről részleteiben majd ott), keresnünk kellett egy másik helyet, ahol ebédelhetünk. A Google Maps segítségével megtaláltuk a közeli Yes, Chefet. Talán...