Régen volt, egy fél busznyi bandával, kollégákkal álltunk meg itt, és milyen más az országútról nézni a várost, meg milyen vonattal, meg gyalog mászkálni benne, de azért csak összejött a fejemben, hogy ez valamikor valami Dreher nevű hely volt, most meg évtizede már Desperado, meg valami western-fíling. Negyed három volt és csak háromig vannak nyitva (? ? ), szóval, menü elfogyott, de kérhetek bármit, Bűnbánóan készételt kértem, nem akartam feltartani zárás előtt a konyhát. Nem volt jó ötlet egyáltalán. Újházi tyúklevest kértem, meg pacalt, azt a múltkor nagyon jót találtam, fellelkesített. De nem itt találtam. Itt a leves is dögunalom volt, nélkülözött minden örömöt, elballagtam egy kis Erős Pistáért, attól se lett sokkal jobb. És a pacalpörkölt sem sikerült. Teljesen érdektelen, még a krumpli sem volt jóízű. De nem volt ehetetlen egyik sem, csak némán vertem a fejemet, hogy miért nem kértem inkább valami mást, valami indián- vagy cowboy-kedvencét? Most a konyha rossz, a szakácsnő gyenge, vagy a felmelegített étel már megadta magát a kelletésnek, nincs már kedve jóízűnek lenni, de félek, hogy sohasem volt az. A hölgy, aki felszolgált rendes volt, kedves volt, mondta, ne zavartassam magam, ráérnek, amíg van vendég, csak érezzem magam jól, de nem sikerült. Sajnálom. Nem volt drága. A hely sem rossz, de nem gondolok szívesen vissza az ebédre.
