A tanító hagyatéka

Most akkor ezen el is gondolkodhatok, hogy 1929-ben a vidéki tanító annyi pénzt keresett, hogy nagy, keserves bánatában csináltatott egy ilyen szobrot, hogy hátha attól jobb lesz minden. Más kérdés, hogy nem lett jobb. Akkoriban országos buzgalom volt ez a Trianon-ügy, és azt se tudták, hogyan keseregjenek rajta az emberek. Hátha egy ilyen könyörgés segít. A nő, aki minden valószínűség szerint a bibliai Mária, már csak a kisded miatt is, egy kicsit arra a Hungáriára hajaz, akit annyi világháborús emlékművön látunk, néha sisakban, koronában, páncélban, hogy nekem sokáig össze is mosódott a Mária-jelenséggel. Ez a nő, aki itt ül, nem a törékeny zsidó asszony, hanem az erőteljes harci amazon, aki majd jól bosszút áll (??) az elszenvedett igazságtalanságokért. Vagy erősen könyörög. És ha jól könyörög, akkor majd az Úr jól elfenekeli azokat a románokat meg a trianonokat. Vagy mit gondolt a tanító úr? Hát, azt mindenesetre leszögezte, nehogy valami félreértés legyen, hogy ő bizony római katolikus, nem ám úgy, mint az az izraeli Mária... mondjuk éppen viszonylag újak voltak a zsidótörvények, meg szigorodtak is, nem árt az ilyesmit ügyesen odavésetni a kőbe. Persze, ha csak ezen múlna bármi... ha ez tényleg működne. Minden ország faragna egy rakás Isten-szobrot, és azzal intéztetné el a politikai panaszait, sérelmeit. Ez a nő meg itt vörös kőből csak kapkodná a fejét hogy mikor mit intézzen.