A mozsárban

Miután a helyi illetékes a zsinagógában melegen ajánlotta ezt a helyet, és a jóétvágyú, jóérzékű DEndre kolléga szerint is egy kitűnő hely, már nem is volt kétséges tegnap, hogy itt fogok ebédelni. Valami nagy forgalomváltozások vannak a városban, a GPS-ek ezt még nem tudják, háromszor megkerültem a fél bevárost ugyanazokon az utakon, amíg végül morogva leraktam valahol a kocsit és gyalog elindultam a központba. A Google valami ilyent mondott, hogy korábban jobban látogatott, most meg ritkábban hely. A Michelin-ajánlások ott vannak az ajtón, akkor meg mi a baj? Semmi. Menjünk enni. Tök üres az étterem, ebédidő, de nem ülhetek akárhová, szóltak, hogy menjek beljebb és egy kétszemélyes asztalhoz üljek. Rendben. Így elszeparálva bekuckóztam egy belsőbb terembe, ott volt csak kétszemélyes asztal, ennek hátránya, hogy ritkán jár erre felszolgáló. A mosdó tiszta, bár szokatlanul nagyot fröcsköl a víz a megnyitásnál, csupa vízcsepp lettem. Egy jó étteremben meg jó lenne, ha automatikusan öblítene a piszoár, nem kéne nyomkodni kézzel, de ez apróság. A nem annyira apróság, hogy 13 órakor, ha menüt szeretnél kérni, ami ki is volt írva, közlik, hogy nincs már. Amikor vendég sincs, ki ette meg? De sebaj, legyen étlap! Vonzó a kínálat, de nem kívánok már mindig zsírban úszni, törekedni szeretnék a szárazabb, könnyebb ételek felé. A májgombóc leves jó ötlet volt, nagy adagot hoztak tényleg, és még ez a legolcsóbb leves is. Jó volt megenni. Kaptam hozza íz-kiegészítőket is, mondjuk Közért-kiszerelésűeket, érdekesen értékel mostanában a Michelin... a másodiknak óriás bécsit kértem (nem kellett volna, nem voltam ennyire éhes, de nem volt máshoz kedvem) Aztán hozták is, tényleg óriási volt, nem lehet úgy enni, hogy a perem nélküli fáról folyamatosan le ne szemetelj az asztalra. Mondtam, kissé csalódottan, hogy úgy emlékeztem, hogy petrezselymes burgonyával van, azzal kértem. a felszolgáló szerint nem azzal van. Kértem tejfölös uborkasalátát, ez igy sokkal drágább, mintha tejföl nélkül kéred, de nem volt belekeverve, csak rátették a tetejére a tejfölt. Tegyük hozzá pozitívumnak, hogy a tejföl viszont gyengéden meg volt paprikázva, ezt rendre el szokták felejteni, itt nem felejtették el. Viszont ne kapjam már jobboldalamra a savanyúságát... egy útszéli bádogbódé büfében lehet, de itt nem. Pár perc múlva visszajött a felszolgáló, hogy a szakácsok tévedtek, tényleg járt volna hozzá a petrezselymes burgonya. És nem sokára meg is kaptam. Nagyon zsíros volt, nagyon elteltem tőle, a rántott hús kitűnően lett megmunkálva, de hatalmas volt, és megadtam magam... mindenből hagytam a végére egy keveset. Egyszerűen nem ment több. Viszont mindig ott bent elbújva várni, hogy hátha egyszer csak arra jár egy pincér... nem túl kellemes. Mert közben sem lett egy szál vendéggel sem több. Legalább ezt az egyet, aki én voltam, figyelni kellett volna. Az elején és a végén ittam egy-egy Kinley tonicot, az nem volt valami finom, de erről az étterem nem tehet. A végén aztán elunva a sok várakozást,, odamentem a pulthoz és közöltem, hogy fizetni szeretnék. Babrál, matat az illetékes gépen, a végén közli, hogy 7600 forint. Én illendően kérdem, hogy tartalmaz-e szervízdíjat? Nem, nem tartalmaz. De szabad azért rátennem valamennyit? Igen, szabad, akkor legyen 8500! Ezt nem kérdezte, hanem mondta. A fenébe, hogy döntötte el, hogy én ennyit akarok ráadni? Nem gondoltam, de tényleg, hogy közel 1000 forinttal kéne kiegészítenem a számlát. De nem kicsinyeskedtem, kifizettem. De nem lett ettől jobb a kedvem. Kissé... hmmm... (egyébként a menü csak valami 2200 forint körül lett volna...) hmmm...