Itt is volt egy kudarc

Egész héten figyeltem, számoltam, hogy jókor menjek, nehogy eltévesszem az időpontot, szóval igen, szombat reggel 9-től van nyitva, akkor úgy megyek... előtte vagy fél órát eltöltöttem környező erdőkben, tanyákon, hogy ne érkezzek túl korán, 9 után legyen az. Na, és akkor megérkeztem, és semmi. Zárva. Várakozás, semmi. Telefonszám van, hívom is. Ember felveszi, hát, nem úgy van az, nincsenek mindig nyitva, jöjjek máskor. De ha egyszer nem szoktam naponta erre járni, nem itt lakom a közelben. Sajnálja. Én is. 5 perc múlva megdobbanthatott a szíve, mert visszahívott, hogy várjak, tud valakit, aki segíthet. Aztán visszahív megint, hogy áá, az se ér rá. Hát maradt a terep, a nyílt tér, ami ebből látható, az az enyém. Pongrátz Gergely meg az 56-os hősök a szívem hősei, tehát csak nagy tisztelettel, A tankon és ágyúkon kívül van az út túloldalán egy emlékkápolna, ide tartozik az is, ezek is be akarják maszatolni a vallással a forradalmat, nagy divatja van most ennek. Egyébként Pongrátz Gergely Kiskunmajsán halt meg, innen hát a kötődés. A kápolnán lőtt sebek, a történelmen is.