Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

És végre megvannak

Napfény szobrok (drótszobrok) KiskunmajsaNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa a térképen

Kihagyhatatlan 2025. áprilisban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. április 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már régóta bosszankodtam azon, hogy amikor arra jártam, és úgy megörültem a nagy téren, a templom előtt lévő szépséges drótszobornak, ld. szelfipont, akkor és ott még nem tudtam, hogy vannak a tündérlánynak társnői is, és nem is olyan messze attól a helytől. De az ember visszatérő fajta oda, ahol tetszett neki valami. Most pótoltam, szombaton. Némi érdeklődés után, amikor pár helyi úgy nézett rám, mint egy hülyére, hogy miféle drótszobrokat keresek én itt, többen természetesen nemidevalósiak voltak, végre találtam egy intellektuálisan ép tekintetű lányt, aki kedvesen elmagyarázta, hogy menjek csak itt végig a sétálóutcán, aztán megtalálom őket, az első rögtön itt ül a Művelődési Központ kapujánál. A központ előtt lefejt egy nő, aki a szokásos dumával repült rám, hogy jaj, bocsásson má meg az úr,. de nem tudok hazautazni a gyerekeimhez, aztán megtaláltam a tündért, megszeretgettem, továbbmentem, megtaláltam a falból kilépő másikat is, aztán majd a három kisebb lányt, akik az oszlopok tetején táncolva tornásztak. Tavasz van, tündér van, szerelem van, éljen soká Cikka, a dróttündérek alkotója, hogy ilyen szépívű mozdulatokkal, napon csillogó kis szépségekkel ajándékozta meg a környező világot!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (13)
Napfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - Külső képNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - Külső képNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - Külső képNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - EgyébNapfény szobrok (drótszobrok) Kiskunmajsa - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Magenta Apartman Mórahalom - Karácsony
Magenta Apartman Mórahalom
37.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, reggelis ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
62.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel