Egy szoborral közelebb

Bevallom, Ulmer Schachtel-rajongó lettem, és elsősorban a svábok keserves sorsa, a velük való méltatlan bánás tett azzá. Tehát ma megcéloztam a kismarosi Ulmer Schachtel szobrot, erről tudtam, hogy kőszobor, nem pedig egy fa hajómodell, tehát irány Kismaros! Dunapart, rutinosan ott kerestem, mert hát hol is... nem nagyon volt, de nagyon szép a hanyatló napba a Dunakanyar! Elkezdtem kutyásokat interjúvolni, először óvatosan megkérdeztem, hogy idevalók-e, ismerik-e a helységet, és ha igen volt a válasz, előjöttem az Ulmer Schachtellel. Megnyúlt, meglepett arcok, ők aztán soha, ilyent nem is hallottak... mutatom, hogy hajó, hosszúkás, vízen úszik, elöl-hátul evező... sváb múlt. Semmi. Fogalmuk sem volt, mit kérdezek. Jött egy rendőrautó, stipi-stopi, leintettem, hát ők nyilván... mi? Hajó? Milyen hajó? Ők ilyent nem... fogalmuk sincs, sehol nincs ilyen szobor. Tök hülyén álltam az úton, elkezdtem netezgetni, kiderült, hogy a Kossuth Lajos utca maga főút, ami átmegy Kismaroson, és közben érinti a főteret, ahol a polgármesteri hivatallal szemben valóban van egy Ulmer Schachtel-szobor... Mélyen elgondolkodtam azon, hogy ha engem kérdez meg az utcán egy idegen és kér valami útbaigazítást, én is ilyen zombi lennék? Fogalmam se lenne, mi van a főtéren sok év óta? Amúgy megdöbbentő... nem elszigetelt eset, országos tapasztalat. Volt olyan egy faluban, hogy egy szobor mellett álltam, megkérdeztem róla öt helybélit, hogy mi ez, halvány fogalmuk sem volt. Na, de a lényeg, hogy megvan! Ez egy kicsit idealizált hajó, maga a "doboz", a lakótér egy üres tető, és a két bevándorló kétirányban egy-egy evezővel dolgozik, irányítja a folyami sodrásban a hajót. Szép, hogy így megemlékeznek róluk, soha nem fogunk tudni eleget bocsánatot kérni azért, amit velünk tettünk egykor. Leróttam a tiszteletemet.