Átlagos
2023. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. január 9.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Parázs bisztró az Átrium hotel bíztató névre hallgató vendéglátóegysége, mely a helyiek körében a kedvező árú déli menü révén ismert.
Két levesből lehet választani, melyek potom 600 forintba kerülnek, aznap, mikor ott jártam, november 22-én, csirkeaprólékleves lett volna az egyik opció.
Háromféle főétel van 1090 és kettő 1390 forintért. Vonzott is az első kategóriába tartozó kelkáposztafőzelék fasírttal, de ha pacalt látok, különösen körömmel, akkor az szinte mindent visz. Egy főzeléket minden esetre biztosan beelőz.
3290 forint volt egy adag, ami vidéken nem számít alacsony díjázásnak. De nem is az árával lett volna baj, hanem inkább azzal, hogy sem ízre, sem színre, sem állagra nem volt meggyőző, ritkán írom egy pacalra, hogy gyengécske, de ez nagyon alulmúlta a várakozásaimat. A mellé adott kenyér is gyengének bizonyult . A vegyes savanyú élvezhető volt.
A kiszolgálás viszont megkülönböztetetten kedves és udvarias, tisztes 5 pont.
3 pontot adok a helynek összélményként a gyenge pacal dacára, mert vélelmezem, hogy a többi fogást azért jobban készítik el.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (11)
Még több kép (1 db)
Népszerű szállások a környéken
Nyuszis Apartman Kiskunmajsa
35.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
95.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval