Vegyes emlékek

Kisvárdán az egyik este (nyírlövői házigazdám B tippje alapján) az Amadeus étterembe tértem be vacsorázni. Érdekes volt ez is. Beléptem, az étterembe a kihalt városból, leoltott lámpák mellett bolyongtam az üres vendégtérben, míg az egyik, függönnyel elválasztott kisebb helyiségben zajos társaság ülte torát. Hát, csak úgy jöttem-mentem, nézelődtem, hallgatóztam... aztán előjött valami főnökféle, meglátott, és szólt a lánynak, aki az egyik mellékfülkében heverészett, hogy na, vendég van, kelés, indulás.... aztán a lány nem túl lelkesen elő is jött, felkapcsolták a villanyokat, szerényen félrehúzódtam egy asztalhoz és feladtam rendelésemet az étlapból kinézettek alapján. A szöveg itt is az volt, hogy konyha nemsokára zár, ne kérjek túl bonyolultat.. legfeljebb ezt vagy azt... így aztán májgombóc-levest és brassói aprópecsenyét választottam. Elfogadható időn belül jött a leves, tele volt fehér répával, nem örültem neki, a lé íze pedig a vakolat és a cement között ingadozott. Szórtam is bele a pirospaprikát kegyetlenül, hogy megbüntessem. De nagyrészét megettem. Nagy úr az éhség. A brassóira viszonylag sokat kellett várni, Főnök kétszer is sürgette a lányt, menjen már be a konyhába, kérdezze meg, mi van azzal a brassóival, kiüzenték, hogy még ennyi és ennyi perc... aztán a kész kaját kihozta egy nagyon szimpatikus, kedves fiatal srác, nyilván ő volt a szakács. És nagyon jól főzött, dicsértem is nagyon a brassóit, mert tényleg finom volt! Jó volt a borsó is bele! A főnök pedig duhaj kedvében volt, mindenáron meg akarta kínálni a vendégurat pálinkával. Hárítottam, hogy autóval vagyok, sajnálom, szívesen innék, de nem lehet. Nocsak, nem fogadom el? Hát fogadnám, de nem lehet. Ó, ugyan már!! Hát nem kell megállni senkinek! Rendőrnek különösen nem! Én ilyent nem mernék csinálni, különösen az ukrán határ közelében, sötét éjben nem. Szóval, megettem a vacsorámat, 5712 forint volt a számla, az étterem szerintem jó, nem kiváló, de elfogadható, ha ide akarsz jönni, hát gyere ide enni.