Kondorosi Csárda Kondoros

A pincér gyorsan az asztalunkhoz jött, pillanatokon belül hozta is nekem a kis adag szilvás Unicumot. Már ez sem volt tökéletes felszolgálású, de még nem tudtuk, hogy csak a kezdete a súlyosabb problémáknak. Innentől kezdve ugyanis majdnem minden elromlott, sőt kifejezetten rossz lett. A rendeléstől kezdve kb. háromnegyed óráig semmit nem kaptunk enni! Közben az utánunk jövő vendégek két asztalnál is már vígan fogyasztották ebédjüket. Mi viszont egyre elcsigázottabban hallgattuk a rémes háttérzenei egyveleget, amivel szórakoztatni hiszik a vendégeket. Amikor már kopogott a szemem az éhségtől, szóltam a pincérnek, hogy ennyi idő alatt legalább egy töpörtős pogácsát hozhatott volna, hogy ehessünk valamit. Ekkor beszaladt a konyhába, és hozta végre a két főételt. Hozzátéve, hogy a szakács elnézésünket kéri. Üzentem a szakácsnak, hogy tanuljon meg inkább főzni, úgy ahogy egy étteremben kell. A két főétel közül csak az egyik volt frissen készült, ám ennek az elkészítése sem telhetett annyi időbe, amíg vártunk rá, miközben sokáig nem is volt más rendelés az étteremben. A Falusi legényavató néven kínált étel ugyanis csak egy burgonyás palacsinta raguval megtöltve. Erről a töltelékről azt írják az étlapon, hogy szárnyas és sertés húscsíkok csípős paprikával, paradicsommal és gombával. Hagymát nem említenek, pedig hát a ragu nagy része az olcsó hagyma volt, a sertéshús pedig bolti minőségű baconcsík. Ráadásul a csirkehús darabkákkal együtt, összesen sem lehetett öt deka a hús, amit kaptam a 3400 forintos ételben. De legalább a palacsintát tudná a szakácsuk rendesen megcsinálni! Az egyik oldala ugyanis fekete foltosra volt égetve. A párom marhapörköltet evett, középszerűnek mondta. A desszertként rendelt túrógombóc előírásszerűen könnyű volt, de ez már nem segített az addigiakon.

Az is abszurdum, hogy azért nem hoznak limonádét, mert elfogyott a cukorszirup. Hát akkor tegyenek cukrot bele és kavarják fel. Ugyanakkor viszont az ételek jobbak voltak, mint bármikor korábban. Ettünk egy tökéletesíthető, de azért élvezhető lazacot, továbbá egy egész korrekt pacapörköltet és túrógombócot. Az átlag megint három pontra jön ki, de legalább jót ettünk.

Gyönyörű, interaktív, játékos, vidám , nagyon tetszett, ezért néhány fotót mutatok nektek.

Majdnem üres volt a hely, két asztalnál, ha ültek. Beültünk középre. Látták, hogy jövünk, de nem történt semmi. Ültünk és vártunk. Koradélutáni szieszta? Azután nagysokára odajött egy felszolgáló, étlap is akadt, én röviden böngésztem, nejem is választott valamit, az ember legyen stílszerű, ha már itt van, Rózsa Sándor kedvencét nekem! Lássuk, mit evett a hétpróbás gazember! De sokára láttuk meg nagyon. Feleségem elég meghökkentő módon tépett malacot kért burgerben, na, ez lett volna az utolsó, amit egy csárdában enni szerettem volna, azt hiszem. De szabadság van, mindenki azt eszik, amit akar. És akkor csak vártunk és vártunk. De kiderült, hogy nem csak mi, a többiek is. Amikor egyszer csak megjelent a konyhaajtóban a felszolgáló tányérokkal, pavlovi reflexeim működésbe léptek, de nem, nem ide hozták, hanem azokhoz, akik talán már fél órával többet vártak a másik asztalnál. Pfff. . . . közben ment valami elfogadhatatlan zene, nem népdal, mert azt szeretem, nem mulatós zene, mert azt meg nem szeretem, hanem valami amatőr faluszéli éneklés, műkedvelő bácsi egyik műdalról a másikra fakadt a hangszóróból, és nem volt hová menekülni előle. Ez lelohasztotta a hangulatot, nem elég a kánikula, még ez is. . . Közben elmélkedtem, hogy nincs kapacitása konyhának? Volt már hely, ahol valami rendezvény vagy mi miatt akadályoztatva volt a gyors felszolgálás, de egy normális helyen ötször odajöttek elnézést kérni, bíztatni, hogy csak egy kicsit kell már várni, mindent megtesznek, de itt nem. Úgy kell neked, vendég, minek jöttél ide. Végül megkaptuk persze, és a sok szalonnától alig ástam mélyre, de nem volt rossz, ehető volt minden, csak nagyon nehéz étel ez. De nem az étel volt itt a gyenge láncszem, az még egész rendben volt. hanem az egész. És például azért nem vonnám össze az éttermet a múzeummal, mert arról meg egészen jó véleményünk volt, ég és föld a kettő. Amúgy a számla szerint Rózsa Sándor kedvence 4550, tépett malac burger 1740, 4 üveg tonic 620/db, így aztán 8770 forint volt a végösszeg.

A csárda belső is nagyon hangulatos. Közben elkészült a finom ebédünk is. Ide még visszatérünk.

Az ételekre nem kellett sokat várni, ennek ellenére hideg volt szinte minden, kivéve a leves ( Sobri Jóska levese ) , amiben a kivetnivaló annyi volt, hogy nem volt benne kapor, pedig fel volt tüntetve és a párom éppen ezért rendelte. Hárman Rózsa Sándor kedvencét rendelték, elmondásuk szerint nem csak hideg volt az étel, de nagyon zsíros is. A kakastaréj szalonnát süthették volna még. Volt még egy óriás csikós szelet, ami tényleg nagy volt, és egy Csirkemell "borkereskedő" módra, ami nekem elég volt, másnak nem biztos hogy az lett volna. Az épületben található múzeum kellemes kikapcsolódást nyújtott a tárlatvezetéssel. Az már csak személyes csalódás, hogy sok más vendéglővel együtt a fogások közül nehezen választottam, mert többnyire csak pörköltek és sültek szerepeltek az étlapon, én mindig hiányolom a szószosabb vagy mártásos ételeket.