Hasonlatos a Debreceni Nagytemplomhoz

Évek óta, ha a Tisza-tóhoz mentünk, elcsodálkoztunk a Kunmadaras központjában álló meglepően nagy, erődszerű református templomon. Miért építettek ide hajdan ekkora építményt a reformátusok, és ma vajon mennyire van rá szükségük? És közben azon is sajnálkoztunk, hogy milyen rossz állapotban van az impozáns épület. Aztán a Tisza-tavi Templomok Útján című európai-uniós projekt keretében 2014-ben megújult a templom tetőszerkezete és belseje, majd a Nagykunsági Templomok Útján című projekt keretében megtörtént a templomtest teljes körű külső felújítása. Így most, hogy egy vasárnapon elmentünk megnézni, azon kívül, hogy a toronyba nem tudtunk felmenni (nem is biztos, hogy akartunk...) egy megújult hatalmas templomot láthattunk. Ám helyi kísérőnktől megtudtuk, hogy ma már hiába a nagy befogadóképesség, a templom még jeles ünnepekkor sem telik meg.
Kunmadaras lakói a török idők és a Rákóczi szabadságharc elmúltával, az 1711-es Szatmári béke után visszatelepedtek (vagyis nem innen-onnan érkezőkkel települt újjá, mint más falvak, városok e vidéken), s Madaras olyan rohamosan fejlődött, hogy a Nagykunságban csak Karcag múlta felül. És mivel már igen korán, az 1500-as években a Reformációt követték, így érthetővé válik, miért építették az 1768-ban felszentelt templomukat nagyra. De a kétezer férőhelyes templom csak 1860-ban nyerte el ma látható végleges alakját: Az épület klasszicista stílusú, belső elrendezésében erősen hasonlít a Debreceni Nagytemplomhoz, szószéke és úrasztala is annak hasonmása. És abban is van hasonlatosság, hogy Kossuth Lajos itt is megfordult, 1849 nyarán lelkesítette szabadságharcos híveit; Kunmadarason érte a hír, hogy az orosz cári csapatok már Tiszafüredet fenyegetik, majd népfelkelést rendelt el, és a nagykunságiak gyülekező helyéül Kunmadarast jelölte meg. Ebben a református templomban is, mint Debrecenben, őriznek egy széket, mint Kossuth-székét. Ezt azonban mi most sajnos nem láttuk, nincs közszemlére kitéve.
De láttunk két, ajtóra erősített, kopjafához hasonlatos, bár klasszikus oszlopfő kialakítású faoszlopot. Megtudtuk, hogy ezeket valahonnan kintről a pusztáról hozták be, és azokra a szerencsétlen emberekre emlékeztetnek, akik a Hortobágyra való kitelepítés áldozatai lettek így vagy úgy az 1950-es évek elején. A templom egyik kis beugrójában tablók is szólnak történelmünknek erről a gyászos fejezetéről. És hogy ez mennyire része a helytörténetnek: a település kis parkosított főterén, a II. világháborús emlékműnél külön tábla őrzi a kitelepítés áldozatainak emlékét, erről láthatunk is fotót Ugor bejegyzésében.