Futó kapcsolat

Minek is köszönhetem ezt a kápolnát... hát, a természetnek. Mármint a természetes szükségleteknek. Történt ugyanis, hogy jöttem hazafelé Békés vidékéről, és össze-vissza eltereltek, építik a sztrádához való le- és felcsatlakozást. Így aztán szokatlan módon elhajtott a navigátor Lakiteleknél a Hungarikum Liget felé. Tulajdonképpen nem bántam, mert már nagyon meglátogattam volna egy mellékhelyiséget. Ó, hát itt van ez a Hungarikum dolog, emlékeztem rá, hogy a Petőfi kávézóban van, persze, csak odáig kell eljutni. Ok, sikerült is, de be volt zárva. Akkor hová? Talán a portán, az elég nagy épület, ott minden van. Van a fenét. Kijött az empatikus ember, látta, hogy szenvedés van, aztán elmutatott a távolba, hogy látja azt a messzi (!!!) fehér épületet? Na, odáig menjen, aztán ott talál. Nekem ez olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy bírja még ki Budapestig. Vicces sasszékat vágva elügettem a megadott irányba, közben imákat mormoltam, meg ilyenek, és útközben megtaláltam egy mozgásérült illemhelyet valami ősmagyar nevű cuccban! Hű azt a szerencsét! Mondtam is, hogy irány a kápolna aztán levágok egy hálaimát tüstént, Magyarország Védasszonya a lábaimhoz gurított egy alkalmatosságot az utolsó pillanatban. Mentem is a Szent István kápolnába, persze nyitva is volt, közben gondolkodtam, hogy mi a fenéért nem írtam még ezekről különleges épületekről eddig semmit? Csupa bizarr kavarodás, az ősmagyarkodás és a kereszténység csalamádéja. Na, majd máskor. Most akkor csak itt, erről a kápolnáról teszek említést, de nem is kell, a képek eléggé beszédesek.