A letkési kórus

A településen a figyelmemet a szokatlanul nagy, robosztus templom vonta magára, mintha egy kissé túlméretezett lett volna a lakosság feltételezett létszámához képest. Na, de ilyent már láttunk nem is egy helyen, hogy pici, párlelkes település olykor két-három égbetörő templommal is rendelkezik, az emberek erejükön felül tartanak fenn ilyen - kivagyiságos, kifűthetetlen - intézményeket. Az mindig zavarba hoz, hogy joga van-e a vándornak egy templomról említést tenni, ha egyszer be volt zárva, és nem is jutottam be, mert ilyen alapon százszámra tehetnénk fel ide templomokat jártunkban-keltünkben. De itt szerencsém volt, a hátsó templomkertből támadtam orvul, láttam is a falhoz támasztott bicikliket, reménnyel indultam, hogy akkor nyitva is lesz. és valóban nyitva volt, érdekes hangok zengték be az amúgy nem túldíszített liturgikus teret, néhány tipikus (bocsánat, de koros) asszony ült az első sorokban, a szélén és volt egy előimádkozó, vagy előszavaló, aki mindig felmondott ritmikusan egy-egy dicsérő szöveget, a kórus pedig refrénmáriázott ütemesen, monoton hangon, a megfelelő végszóra. A szöveg tartalmára nézve nyilván minden más esetben azt mondhatnánk, hogy szélsőségesen hízelgő, alázkodó, infantilis giccs, de ilyent nem illik mondani egy egyházi szertartásra, mert az meg szent dolog. Nos, ezt hallgattam egy jódarabig, mert annyira különleges a néplélek ezzel kapcsolatban, hogy megérint néha másokat is. De biztos van, akinek erre van szüksége, és ez örömet okoz neki. Az épület kívülről eléggé átlagos, ha csak az nem speciális, hogy szemérmes, szemből nem nagyon lehet lefényképezni, mert két őrt álló, hatalmas fenyőfa védi a kíváncsi tekintetektől.