Gyenge 2017. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 21.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Korábban már jártam itt és akkor csalódottan távoztam. Most mégis visszatértem, mert mások jó véleményeket mondtak. Ami igaz, az igaz! Bár lassan hozták ki amit rendeltünk, de amit kaptunk az kitűnő volt, ezt el kell ismerni. Egyedi volt, helyi specialitás és finom. Ezután mégis ajánlottam a helyet barátaimnak. És mi történt? Megrendelték az étlapon készételként hirdetett ételt, de miután egy óra múlva sem kapták meg, távoztak. Szégyenben maradtam. És itt és most vége a történetnek.
Foglaltunk asztal előre és nem volt gond, hogy az utolsó pillanatban módosult a létszámunk. Finomakat ettünk ittunk , profi volt a kiszolgálás és nem kellet sokat várni. Odafigyeltek ránk, de mégsem volt zavaró a jelenlétük ! Hangulatos hely , jó parkolási lehetőséggel. Sok ilyen hely kellene...
Ha a nagy jó szerencsét! feliratú kapu alatt átmész, még jobbszerencséd is lehet. Ott van ugyanis az egykori olajbányász vállalat épületmaradványai között a Kantin Gasztrokocsma. Zseniális hely. Így ünnepek táján fürdik a dekorációban, igazán nem sajnáltak semmit, hogy hangulatosabbá tegyék a...
No ez egy rendkívüli hangulatos, szuper hely! Már máskor is jártunk itt, ezért ide jöttünk. Az ételek nagyon finomak egyedi tálalásba. Húslevest ettünk, Kantin dödöllét, kemencében sült csülköt és uborka salátát. Limonádéval és sörrel locsolgattuk, majd én friss kávéval zártam az ebédet. A pincér...