Zsidó temető Mád

Ennyit sikerül nagyjából megtudni a netes ismertetőkből. Sajnos többet a helyszínen sem tudtunk meg, mert a látogatókat fogadni hivatott temetői épület zárva volt, senkitől nem kérdezhettünk semmit. Szerencsére egy kiskaput nyitva találtunk, így a kellemes időben, a bágyadt őszi napfényben sétálgathattunk, nézegethettük a történelmi korú sírköveket. Pedig jó lett volna hozzáértő, a zsidó temetkezési szokásokban jártas vezetőt kapnunk, mert a zsidó temetkezési módot, temetési szertartást egy egész, több elemében régóta változatlan szabályrendszer foglalja keretbe, írja elő a vallási rítusokat. Amit Mádon is láttunk: a zsidó temetőt a település szélén helyezték el, és itt ez nem is változott, mert nem nőtte körül a falu terjeszkedése, és megmaradt a szintén kötelező jelleggel épített, a temetőt körbevevő falszerű kerítés is. Számunkra leginkább a sírkövek felső részén látható különböző szimbólumok voltak érdekesek, hiszen - azok egy része legalábbis - könnyebben értelmezhető nekünk, mint a héber nyelvű feliratok. Egyértelműen az elhunyt zsidó származására utal a Dávid-csillag és a menóra. Meglepő volt viszont, hogy itt is láttunk a keresztény temetőkből ismerős szomorúfűz-ábrázolásokat. Utólagos olvasmányaimból tudtam meg, hogy a fűzfák elsősorban női sírokon láthatók, ugyanúgy, mint a galambok, a jóság és a szépség megtestesítői. A kancsómotívumot is több sírkövön láttunk, ez amint ugyancsak olvasom - Lévi törzsének leszármazottját jelöli, míg az áldást osztó kezek (kis- és gyűrűsujjak, középső és mutatóujjak összezárva, a gyűrűsujjak pedig összeérnek) a kohanita, vagyis papi származást. A zsidó temetőkben nem visznek virágot a sírokra, köveket, kavicsokat helyeznek el. Itt viszont alig láttunk ilyeneket, amiből arra következtettünk, hogy a régi sírokban nyugvóknak nincs élő leszármazottjuk, többségük odaveszett a vészkorszakban.