De mi volt a baj?

Éppen sétáltam a téren és közben a fából faragott (Attila) királyfit csodáltam meg, aztán, mivel ott állt a kerek tér szélén egy cukrászda, besétáltam, hogy egyek vagy igyak valamit. Vagy egyáltalán körülnézzek. Riasztóan barátságtalanul fogadtak, egy idősebb, teltebb hölgy, meg egy fiatalabb fekete lány, annyira nyersen és elutasítóan válaszolt, hogy inkább mentem volna el a fenébe. Nem tettem szemrehányást, kértem szerényen egy Toma alma üdítőt, és ha már bemegyek egy cukrászdába nem egy flakon Domestost kértem elvitelre, mint a jobbak, hanem akkor már eszem egy sütit is, ha már... szóval, kértem hozzá egy indiánert is. Gyerekkorom egyik kedvenc sütije. Az almalé 600 forint volt, az indiáner meg 900. Bevallom, eszembe se jutott "borravalót" adni. Ebbe maradtunk. Behúzódtam egy sarokba és csendesen megettem. Nem volt se jobb, se rosszabb az áltagnál, egyszerűen cukrászsütemény volt. Aztán visszavittem a kis tányérkámat, flakonkámat a pulthoz, és ettől talán megenyhültek, mintha még egy félmosolyt is kaptam volna. Na, de a puding és az indiáner próbája az evés!