Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Mert mi is az Aranyszarvas?

Aranyszarvas Étterem MándokAranyszarvas Étterem Mándok a térképen

2024. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2024. október 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Erről a helyről más elképzelésem volt, sokáig vizsgálgattam a térképen a környéket, és amikor eldöntöttem, hogy Tuzsérra viszem a társaimat kirándulni, felértékelődött, mint a környék egyetlen beszámítható, ígéretes, valamilyen étterme. Szóval, a terv szerint itt fogunk vacsorázni. Hát nem lett ebből semmi. Az az igazság, hogy főznek ők, meg szolgálnak fel helyben is, de nem most. Nyáron, meleg időszakban, van nagy terasz a ház előtt, ott lehet enni-inni. Most nem. Most csak kiszállításra van étel, az egész infrastruktúra meg inkább arra van kihegyezve, hogy rendezvényközpont, esküvői helyszín. Arra van berendezve, nem kóbor turistáknak, A hölgy nagyon kedves volt, behívott bennünket, hárman voltunk ott terepszemlén, megmutatott mindent, el is magyarázta, mi ez és hogyan működik. Azt már láttam, hogy itt enni nem fogunk, mindenkinek mondom tanulságképpen, aki erre járna. De innen rendelni ételt lehet, három szállítójuk folyamatosan járja a környéket.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (23)
Aranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - BelsőAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - BelsőAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - BelsőAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - BelsőAranyszarvas Étterem Mándok - Külső képAranyszarvas Étterem Mándok - EgyébAranyszarvas Étterem Mándok - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Európa Panzió Mátészalka - Napi árak
Európa Panzió Mátészalka
25.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó - All inclusive
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó
133.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Park Hotel Sóstó Nyíregyháza - Pünkösd
Park Hotel Sóstó Nyíregyháza
48.000 Ft / 2 fő / éjtől büféreggelivel