Hát akkor legyen most muszáj. Némi vitácska volt most arról, hogy a nejem találta a telefonján a Mester cukrászdát vagy én, de végül is mindegy, lényeg az, hogy oda mentünk. Tekergés, körforgalom, vissza, aztán van hely, séta az étterem-cukrászdába. Azt hiszem, ilyenkor télvíz idején az étteremrész viszi a zászlót, nyáron meg nyilván a híres fagyi. Az étteremben elszórtan eszegettek az ideköltözött osztrák nyugdíjasok, akikkel tele van a környék, a cukrászdában meg szinte senki, hát oda mentünk. Láthatóan félgőzzel megy a cukrászda, csábító sütik is voltak, én meg csak úgy egy szimpla franciakrémest kértem, egy zéró kólát, meg egy kávét. Nejem meg csak az utóbbit. Nem volt barátságtalan a kiszolgálás, de azt nem felejtem el, hogy a legény alányúlt ugyan kislapáttal a krémesnek, de a tetejét a tulajdon kesztyűtlen, kiskoszos ujjával fogta oda, hogy le ne forduljon. . . hmmm. . . amúgy sok más bajom nem volt, nem éreztem barátságosnak, kedvesnek, vonzónak a helyet, csak a szükségszerűség vett körül. nem szidom őket, de nem is dicsérem, ez is egy cukrászda. Ráadásul olcsó is.
