Gyenge 2017. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. június 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Márciusban kocsival jártunk erre, akkor kávéztunk egyet. Kellemes helyként maradt meg bennünk. Pár nappal ezelőtt jártam arra kerékpárral. Vártam a párom, addig gondoltam eszem egy sztrapacskát. Kiültem a teraszra. 5 perc alatt meg volt a sztrapacska (a rettentő unott pincértől-mások is panaszkodtak rá a többi asztalnál). Szinte őrködött felettem, hogy mikor fejezem be. Mondtam, hogy még várok valakit, addig kértem még inni. Megérkezett párom, mondtam egyen egy sztrapacskát ő is. Azt az információt kaptuk, hogy több asztalfoglalásuk van, és ezért a következő egy órában nem tudnak kihozni ételt. Egy olyan ételt, amit előtte nekem 5 perc alatt, és úgy, hogy mondtam hogy jönni fognak még. Nem tudom, hogy tényleg ennyire vigyáznak rá, hogy ne terheljék túl magukat, vagy simán nem voltunk szimpatikusak... A telefonom nagyon készségesen töltőre tették, ezért lett a kiszolgálás 3.
Háromszor étkeztünk az étteremben. Az egyik társszállodában szálltunk meg, kaptunk 1000 forintos kupont fejenként egy-egy étkezésből. Az ételek finomak voltak, bár nem kiemelkedően, viszont ami nagyon negatívan érintett minket, hogy sehol nem láttuk feltüntetve, hogy az ételek ára 10 %...
Az első alkalom 4 évvel ezelőtt nem volt pozitív élmény, de úgy éreztem, hogy feltétlenül megérdemel még egy esélyt ez a szimpatikus, szépen kialakított, modern étterem Mátrafüred szívében, közvetlenül a kereszteződésnél. A teraszt túlságosan naposnak találtuk, bent azonban kellemesen hűvös volt....
Mátraháza szálltunk meg így útba esett az étterem. Vacsorát és ebédet is fogyasztottunk és nagyon meg voltunk elégedve. Jó hangulatban költöttük el az étkezési. Sörben sült csülök, libamájjal töltött sertéskaraj, eperkrémleves vaniliafagylaltta illetve tyúkhúsleves valamint desszert volt amit...