Kiváló
2013. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2013. július 16.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy hete tartottunk a Tópart Vendéglőben 70 fős lakodalmunkat. Fantasztikus élményben volt részünk! A tulajdonos hölgy az első megbeszéléstől kezdve előzékeny, közvetlen, rendkívül barátságos, módfelett segítőkész, szó szerint családias hangulatot teremtett számunkra és vendégeink számára. Minden különleges kérésünket teljesítették-nagyon sok volt belőle-, csodálatos dekorációt varázsoltak a terembe! Az ételek íze azóta is beszédtéma a násznép körében, elmondásuk szerint ilyen finom lakodalmas menüt még nem ettek. A legválogatósabb vendégeink is többször szedtek a pörköltből. Voltak vendégeink, akik még nem jártak ebben az étteremben, de elmondásuk szerint visszatérő vendégek lesznek ezután. A kiszolgálók hozzáállására szavakat sem találok! Sosem jártunk még olyan helyen, ahol zárás előtt 10 perccel is mosolyogva fogadják a vendéget, illetve a hajnali órákban is mosolyogva csomagolnak el még két adag pörköltet. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hiszen valóra váltották a legnagyobb álmunkat, méghozzá tökéletesen! Mindenre odafigyeltek az utolsó apróságig, ami nekünk még csak eszünkbe sem jutott. A vendéglő ingyen felajánlott egy szobát nekünk a nászéjszakára. A szoba gyönyörű, ízlésesen és praktikusan berendezett, és kifogástalanul tiszta volt! Még a lagzi végén, hajnalban lefoglaltunk egy szobát az első házassági évfordulónkra... :) Ha a környéken szeretne valaki lagzit vagy bármilyen családi, üzleti összejövetelt tartani, ne menjen tovább, ennél tökéletesebb helyet nem fog találni! Aki nem hiszi, járjon utána, mi megtettük, és nem csalódtunk... :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Tópart Panzió további értékelései
2023.08.23a párjával
Jó
![]()
Az étterem remek, finomak az ételek és fél adag is bőven elég, ezt láthatjátok a fotókon is. A szoba mérete, berendezése szép, az új részen kaptuk a szállást. Az ágy kényelmes a fürdő is kellemes. A TV adás sokszor szakadozik és néhány pókhálót is láttunk, dehát az ár kedvező.
2019.07.02egyedül
Kiváló
![]()
Először jártam itt, de biztos jövök máskor is. Nagyon kedves segítőkész személyzet, barátságos, csendes, nyugodt légkör. szép tiszta,kényelmes klimatizált szoba. A fürdőszoba úgyszintén, szép, és elég tágas. Az étteremben baráti árak, nagyon kedves kiszolgálás, és nagyon finomak az ételek....
2018.06.11a párjával
Kiváló
![]()
Többször jártunk már itt és mindig jó volt, így ismét visszatértünk. A szállással minden rendben volt, tiszta, szép, kényelmes, tényleg csak jót írhatunk. Meleg lenne a tetőtéri szobában, de használtuk a légkondit így jól tudtunk pihenni. A zuhanyzó kényelmes nem túl pici, mint sok helyen....
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Európa Apartman Békéscsaba
28.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
186.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől all inclusive ellátással
34.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval