Jó 2016. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy vasárnapi ebédre tértünk be, asztalfoglalás nélkül, spontán elhatározásból. Szerencsénkre volt szabad asztaluk (bár nem sok), de nem a kerthelyiségben, ezt kissé sajnáltuk, mert nagyon meleg volt az étterem belső részében. Fiatal, valószínűleg tanuló pincér szolgált ki bennünket, kedves volt, udvarias. A választott ételeink finomak voltak, kiadósak, viszonylag hamar kiszolgáltak bennünket, annak ellenére, hogy sokan voltunk az étteremben. Azt nem mondom, hogy ettől finomabbat még nem ettünk, de összességében pozitív volt a benyomásunk. Úgy gondolom, hogy vissza fogunk még térni ide!
2012 óta rendszeresen látogatjuk a csülök csádát. Mindenkinek csak ajánlani tudtam, a szombati napig. Ekkor mélyen nagyott kellett, hogy csalódjunk benne. Az étel hideg volt. Inkább főtt, mint sült. Íztelen. És tocsogott az olajtól. Az ajtón kilépve ketten annyira rosszul lettünk, hogy hányinger...
Turistaként érkeztünk Miskolcra három gyerekkel és megálltunk ebédelni az első szimpatikus lehetőségnél. A pincér olyan volt, mint a reklámban, azon imádkozott, hogy csak ne jöjjön vendég... legalábbis a kedvesség hiánya erre engedett következtetni. Azért megebédeltünk és közben megszámoltuk a...