Csalódás

- A weblapon levő étlap és az elénk tett verzió nem azonos, az utóbbi sokkal karcsúbb (és tele van gépelési elütéssel).
- A pincér kedves, udvarias, szolgálatkész, de rettentő leterhelt, emiatt kínosan lassú. A végén én mentem a számláért, mert már nem bírtam tovább várni arra, hogy feltűnjön. A kávét ezért is hagytuk ki, mert már eluntuk a várakozást.
- Pár dolog már rászolgált a cserére évekkel ezelőtt is (kopott nyelű evőeszközök, tompa fényű poharak, lyukas terítők).
- A parkolás horror és katasztrófa. Egy forgalmas út mellett van közvetlenül, a parkolóba beállni okés (ha van hely), mert fékezel, index, bent vagy, de kiállni farral már izgis! Az egyik oldalról kanyar van, nem lehet belátni, hogy jön e valami Fittipaldi-lelkű BMW-s, aki aznap reggel ólomnehéz jobb lábbal ébredt. 2 percenként megy el ott egy ilyen, mert az az út vezet Tapolcára, Miskolc első számú andalgó helyére, ahová a selyemrambók viszik a plázalányokat etetni. Mondjuk ez nem a csárda hibája, ott ilyen a közlekedési helyzet.
- Az ételt hagytam utoljára... Katasztrófa!
A "csülökleves" nevű citromos, langyos híg lé nem tudom miből és hogyan készült, de bőségesen volt benne bőrös mócsing. Hús elvétve, csak mutatóba', zöldség is alig-alig, inkább pár dobókocka méretű krumpli.
Az "anyósnyelv" tocsogott a zsírban, a tányér alján állt a zsír, a három szelet csülkön egy-egy marhanyelv szeletke hasalt. Ez utóbbi gondolom sima, bolti füstölt marhanyelv (az íze jó volt), de csülök maga ízetlen volt, mármint csak zsírízű. A hordóburgonya finom volt, bár egyszerű, mint a lejtő: kel levélbe és baconbe csomagolt, majd sütőben kisütött egész burgonya.
Ide se megyünk többet.