Átlagos 2014. augusztusban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kollégáimmal vettem részt egy "üzleti" ebéden a miskolci Csülök Csárdában. Nagyon nehéz volt választalom az étlapról, mert nagyon széles volt a választék, és ínycsiklandozóbbnál-ínycsiklandozóbb ételeket kínáltak. Végül is az ördöglángos mellett döntöttem, amely nagyon jó választásnak bizonyult, rendkívül ízletes, szaftos, zamatos volt az étel, és nem utolsó sorban laktató. A desszertként kért fagylaltkehelynek szinte alig maradt "hely", de az is finom volt. A kiszolgálást illetően némi hiányérzetem maradt, bár telefonon előre lefoglaltuk az asztalt, a személyzet nem igazán tudott erről, és amikor a kitöltött üdítőmben észrevettem egy apró "koszt" azt is meglehetős rosszalló tekintet mellett cserélték csak ki. Mindent összevetve az ételek finomak voltak, de a kiszolgálás hagy kívánnivalót maga után.
2012 óta rendszeresen látogatjuk a csülök csádát. Mindenkinek csak ajánlani tudtam, a szombati napig. Ekkor mélyen nagyott kellett, hogy csalódjunk benne. Az étel hideg volt. Inkább főtt, mint sült. Íztelen. És tocsogott az olajtól. Az ajtón kilépve ketten annyira rosszul lettünk, hogy hányinger...
Turistaként érkeztünk Miskolcra három gyerekkel és megálltunk ebédelni az első szimpatikus lehetőségnél. A pincér olyan volt, mint a reklámban, azon imádkozott, hogy csak ne jöjjön vendég... legalábbis a kedvesség hiánya erre engedett következtetni. Azért megebédeltünk és közben megszámoltuk a...