Gasztronómiai célpont

Az egyik ok lehet a sok közül, amiért az ember idejön, erre a vidékre, az a pisztráng. A tisztavízű hegyi patakok fürge hala ma már szinte nagyüzemben tenyészik a környéken, elég sok pisztrángtelep van a Bükk környezetében. Ez viszont még a sok közül is egy neves hely, hát rögtön ezt vettük célba. Az út mellett található a nem túl látványos étterem, terasza fedett és fűtött, és világosabb is, de nem igazán akadt szabad vagy nem foglalt asztal. Ezért inkább betessékeltek minket, a belső helyiségbe. Rögtön a második mondatban elhangzott, hogy csak szálkátlan halakat kapunk itt enni. Nagyon kedves volt a felszolgálás, a két pincér szimpatikus volt, a választék nem túl széles, de igényesnek mutatkozik. A bársonyos halászlét választottam először, főleg kíváncsiságból, az a fajta leves, amihez kis kancsóból öntik ki előtted a szárazulatra a lét, érdekes volt és másszerű, de azért pontyhalászléket nem verte i a fejemből. De finom volt, kétségtelenül. Azután a szivárványos pisztrángfilét ettem hagymapürével, míg nejem a pisztrángragu rizottó összeállítással volt elfoglalva. Az ételek elkészítése időt igényel, lassan hozzák ki, várni kell, ez igaz. De megéri várni, mert minőségi ételt kapsz cserébe. Amíg vársz, kapsz egy kis kenegetnivalót, várakozó falatkákat figyelmességből. Ez is halból van. És a halkés. Halkés, emberek, halkés! Halat nem eszünk akármilyen bicskával, bökővel, legfeljebb a hadifogolytáborban, ott is csak a műveletlenek, hanem halkéssel! És hány helyen látsz halkést? Itt van, igen, és ez csillagos ötös! Én is ajánlom a helyet mindenkinek! Szórakoztató epizód volt az elég tapló eltévedt pár a szomszéd asztalnál, egy férfi gatyára tolt overálban, meg egy fura nő, bejöttek ide, ahol minden a haltról szól és kiderült, hogy nem szerették a halat. A neveletlen vendég nagyhangon tegezte a pincéreket, akiket nyilván még sohasem látott, de végül csak találtak a disznónak valami disznóalapú megoldást.